Hatalmas összeg ütheti a markát annak, aki megfejti a rejtélyes jóslócsontokat
2016. október 27. 17:45 MTI
Busás jutalmat ígér egy kínai múzeum azoknak, akiknek sikerül megfejteniük a kínai írásbeliség első bizonyítékaiként számon tartott úgynevezett jóslócsont-feliratokat. A múzeum kizárással sújtja azokat, akikről kiderül, hogy plagizáltak vagy meghamisították az eredményeiket.
Korábban
A közép-kínai Honan tartománybeli Anjangban működő Kínai Írás Nemzeti Múzeuma csütörtökön indította el programját, amelynek keretében 100 ezer jüannal (4,2 millió forint) jutalmaz minden megfejtett karaktert. A teknőspáncélokon és állati csontokon talált feliratok a kínai írásbeliség első bizonyítékai. A kínai ókor történetének meghatározó jelentőségű régészeti leletei a Sang-dinasztia idejéből (i.e. 1600 - i.e. 1046) származnak.
A régészek a mai napig a világon 160 ezer csontereklye átvizsgálása után csaknem négyezer karaktert azonosítottak, de megfejteni csak körülbelül 1600-at tudtak. Az első csont-, illetve teknőspáncél-feliratokra 1899-ben bukkant egy pekingi antikvárius olyan leleteken, amelyeket évekkel korábban találtak földművesek Anjangban. A jóslási kellékek többnyire kérdéseket tartalmaztak, egyebek között a várható időjárásról, a terméskilátásokról, a dinasztikus fejleményekről és a katonai szerencse alakulásáról. A jós a csontot felhevítette és következtetéseire az így keletkezett repedésekből, azok egymáshoz viszonyított helyzetéből jutott. A végeredményt gyakran szintén a csont felületén rögzítette.
A múzeum bejelentése szerint a jóslócsont-feliratok megfejtésének folyamata mostanra elakadt, ezért lelkesedésre és innovációra lenne szükség a rejtélyes karakterek értelmezésében. A jelentkezőknek két tudományos szakemberrel is jóvá kell hagyatniuk az eredményeiket, mielőtt benyújtják azokat az intézmény szakértői bizottságához. A múzeum kizárással sújtja azokat, akikről kiderül, hogy plagizáltak vagy meghamisították az eredményeiket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05