Újranyitják az 1989-es forradalom aktáit Romániában
2016. június 13. 16:52 MTI
Jóváhagyta a romániai legfelső bíróság hétfőn az 1989-es forradalom aktáinak újranyitását, amelyet áprilisban rendelt el Bogdan Licu akkori ideiglenes legfőbb ügyész. A December 21-e Egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Korábban
A vádhatóság ideiglenes vezetője döntésével a felülbírálta a katonai ügyészség tavaly őszi határozatát, amely akkor megtagadta újabb vizsgálat indítását. Licu azt követően foglalt állást az ügyben, hogy a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21-e Egyesületnek bíróságon sem sikerült elérnie az 1989-es román forradalom újbóli kivizsgálását.
A December 21-e Egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak. A strasbourgi bíróság döntése után 2014-ben az egyesület a román katonai ügyészéghez fordult, hogy derítse ki: kit terhel büntetőjogi felelősség a sortüzekért, gyilkosságokért, kínzásokért és egyéb erőszakos cselekményekért, amelyekben 709-en meghaltak és több mint kétezren megsebesültek, továbbá 924 embert bebörtönöztek.
A vádhatóság ezt tavaly ősszel arra hivatkozva utasította el, hogy a panaszosok által jelzett bűncselekmények elévültek, vagy közkegyelem hatálya alá estek, vagy nem szerepelnek a büntető törvénykönyvben, vagy meg sem történtek. A katonai ügyészség közleménye szerint az 1989-es események miatt korábban 4544 büntetőper indult, amelyekben 25 tábornokot és 170 alacsonyabb rangú katonát állítottak bíróság elé.
A December 21-e Egyesület bíróságon fellebbezett a nyomozás megszüntetéséről szóló katonai ügyészségi döntés ellen, ám a legfelső bíróság elutasította a dosszié lezárása ellen emelt óvást. Miután a román és a nemzetközi közvéleményben is nagy felháborodást váltott ki, hogy a román igazságszolgáltatás nem akarja kivizsgálni a forradalom ügyét, az ideiglenes legfőbb ügyész újabb nyomozást kezdeményezett: ezt hagyta jóvá most a legfelső bíróság.
Licu úgy értékelte: nem létezett igazán érdeklődés a vádhatóság részéről lényeges részletek tisztázására, az ügyészek nem hasznosítottak fontos információkat. A korábbi nem hivatalos statisztikák szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an megsebesültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap