Alvilági isteneket megszólító átoktáblákkal próbálták félreállítani ellenségeiket az athéniak
2016. április 7. 08:35
Öt, fogadósok megátkozását tartalmazó, 2400 éves ólomtáblára bukkantak fiatal nők sírjaiban Athénban. A táblák közül négy khthonikus, vagyis az alvilágot reprezentáló istenek neveit megidéző átkokat tartalmaz, amelyekben a szerzők négy különböző fogadós házaspárral szembeni csapásokra kérlelik a túlvilági lényeket, az ötödik, üres tábla pedig a feltételezések szerint valamilyen varázsló vagy ráolvasó szertartás része lehetett.
Korábban
Mindegyik táblába vasszegekkel vésték bele a félelmetes mondatokat. Az ókori görögök úgy tartották, hogy a sírba helyezve az üzenet eljut majd az alvilági istenekhez, akik aztán „életbe léptetik” az átkot. Az egyik táblán egy Demetrios nevű fogadóst, valamint feleségét, Phanagorát megátkozó szöveg olvasható:
„Vesd gyűlöleted Phanagorára és Demetriosra, és a fogadójukra és a birtokukra és a javaikra. Vérben és hamuban, minden halottal együtt fogom összekötni ellenségeimet, Demetriost és Phanagorát. Így foglak összekötni Demetrios, amilyen erősen csak tudlak, és le fogok sújtani egy kynotosszal a nyelvedre.” A szó szerint kutya fülét jelentő Kynotos egy korabeli, szerencsejátékhoz kapcsolódó kifejezés volt, amely a dobókockával dobott legkisebb számot jelentette – fejtette ki a Zeitschrift für Papyrologie und Epigraphik hasábjain publikált tanulmányában a Baltimore-i Egyetem instruktora, Jessica Lamont.
Egy szeg ólomtáblába való beverésének fizikai aktusa rituálisan „visszahangozhatta” az ellenség ellen irányuló erőszak vágyát. Az, hogy a szerző egy Kynotosszal szeretne lesújtani Demetrios nyelvére, arra utal, hogy a fogadókat nem csak evésre-ivásra, hanem játékbarlangként is használták. A sírt, amelyben a táblákat találták, még 2003-ban tárták fel görög régészek. A sírra Pireusztól északkeletre, az athéni kikötőben találtak rá. A temetkezéssel kapcsolatban még nem jelent meg részletes elemzés, Lamont azonban elmondta, hogy a feltárásról szóló jelentések szerint a sír fiatal nők hamvait tartalmazza. Az átoktáblákat jelenleg a Pireuszi Múzeumban őrzik.
Lamont szerint a cél az volt, hogy az átoktáblákat egy föld alatti helyre tegyék, legyen az akár egy kút, vagy éppen egy sír. Úgy vélték, egy ilyen földalatti helyiség összekötőként funkcionálhat az átok és az alvilág között. Könnyen elképzelhető, hogy a sírban eltemetett lányoknak semmi közük sem volt az átokhoz, és a fogadósok sem ők voltak – egyszerűen csak akkor haltak meg, amikor valakik meg akarták átkozni helyi ellenségeiket. A temetési szertartás alatt a sír valószínűleg megközelíthető volt, így könnyedén elhelyezhették benne az ólomtáblákat.
Mivel a táblákra szép betűkkel, ékesszólóan írták fel az átkot, a kutatók úgy vélik, profik munkájával van dolguk. A szakértők szerint csak nagyon ritkán bukkannak hasonló mestermunkákra. Elképzelhető, hogy az átokíró más „természetfeletti” képességekkel is rendelkezett: varázslással is foglalkozott. Lamont szerint a megrendelő maga is fogadósként dolgozott, és vetélytársai útból való eltakarítása lehetett a célja a szövegekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap