Több mint 100 sírt rejtő nekropoliszt tártak fel Betlehem közelében
2016. március 7. 14:50 MTI
Egy egykor több mint 100 sírt rejtő nekropoliszt tártak fel a Jézus születése helyeként tisztelt Betlehem közelében Ciszjordániában. A legrégebbi sírok mintegy négyezer évesek lehetnek. A temetkezési helyet 2013 tavaszán találták meg egy ipari park építése közben.
Korábban
Néhány sírt 2014-ben feltárt az illetékes palesztin hatóság, majd 2015-ben egy olasz-palesztin kutatócsapat mérte fel a nekropoliszt, tervet készítve a jövőbeli feltáráshoz - adta hírül a Live Science tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A régészek szerint a temetkezési hely mintegy három hektáron terül el, és eredetileg több mint 100 sír kaphatott helyet itt i. e. 2200 és 650 között. A hegyoldalon elterülő nekropolisz - amely a Kalet al-Dzsama neve kapta - valószínűleg egy olyan közeli, nagyobb méretű település, város temetőjeként szolgálhatott, amelynek pontos fekvése még ismeretlen.
Lorenzo Nigro, a római Sapienza Egyetem professzora a Vicino Oriente című szaklapban írt cikkében úgy fogalmazott: a temetkezési helyen előkerült leletek arra utalnak, hogy egy gazdag, kereskedelmi útvonalakhoz kapcsolattal bíró település volt a közelben. A korból származó forrásokban utalás található egy Bet-Lehem nevű településre, amely errefelé virágzott, ugyanakkor nem feltétlen azonos a későbbi, ma is ismert Betlehemmel. "A temetkezések tipikus darabjai a finoman kivitelezett, éles hastörésű edények, a keskenyvállú edények és korsók kihajló peremmel, kiöntőcsöves mécsesek, nagyméretű és szépen megmunkált kánaánita korsók kettő vagy négy fogantyúval, valamint a bronz kések és lándzsahegyek is" - fogalmazott.
Noha a nekropoliszt részben tönkretette az építkezés és a fosztogatás, a régészek legalább 30 sírt azonosítottak. A kutatócsoport a Sapienza Egyetem által kiadott Vicino Oriente című lapban publikált másik tanulmánya szerint leginkább egy vagy több sziklába vájt kamrával rendelkező aknasírok találhatóak itt, és úgy tűnik, hogy az építők a hegyoldalban fekvő természetes üregeket nagyobbítottak meg. Az egyik sírban egy férfi, egy nő és egy gyermek maradványait is megtalálták, akiket két bronzkéssel és többféle kerámiával temettek el. A kutatók szerint a sír a középső bronzkorból származhat, több mint 3500 évvel ezelőttről. Egy másik helyi sír egy kerámiamécsessel együtt eltemetett, csaknem teljes férfi csontvázat rejtett, a tudósok szerint ez a sír még korábbi, négyezer éves lehet.
Szintén érdekes az a sír, amelyben egyiptomihoz hasonló szkarabeusz amuletteket találtak. A régészek úgy vélik, lehetséges, hogy nem Egyiptomból importálták az amuletteket - amelyeket egyébként aranyból vagy bronzból formált gyűrűkre erősítve hordhattak tulajdonosaik -, hanem helyben készítették. Lorenzo Nigro szerint az amulettek az egyiptomi XIII. dinasztia (i. e. 1802-1640) korából származhatnak. A temetkezési hely használatát i. e. 650 körül szüntették be - írja cikkében Lorenzo Nigro, megjegyezve, hogy a Betlehem elnevezés ezután több évszázadra szinte teljesen eltűnt a korabeli forrásokból, és csupán Krisztus időszakában bukkant fel újra. "Úgy tűnik, válság sújthatta a várost" - fogalmaz Lorenzo Nigro. Noha nem tudni, pontosan mi történhetett, a kutató szerint az asszír és a babiloni birodalom több hódító hadjáratot is indított a térségben ebben az időszakban. Ezeknek a katonai vállalkozásoknak a történetei a biblikus irodalomban is helyet kaptak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap