Regélő romok
2015. szeptember 17. 16:14
„Ha egy 10 éves fiú rosszul viselkedik, égő chili paprika füstjét kell belélegeznie.” Ilyen és ehhez hasonló szabályokat is rögzített az aztékok Mendóza kódexe, felfedve a mindennapi élet szigorú szabályait. Valószínű, hogy ennek a fegyelemnek és a szigornak köszönhető, hogy az aztékok Közép-Amerika minden szomszédos nemzetét leigázták és hatalmuk csúcsán Mexikó északi részétől egészen a Csendes-óceáni partokig húzódott birodalmuk.
Korábban
E letűnt világ utáni tudományos kutatások csak a közelmúltban kezdődtek. 1995-ben találták meg az aztékok Nap templomát. Eduard Ziller volt az a tudós, akinek sikerült az azték kódexeket megfejtenie, pedig előtte rengetegen próbálkoztak ezzel. A kódexekben – amelynek lapjai állatbőrből, vagy a fügefa kérgéből készült amate papírból készültek – a sok véres áldozati rítust ábrázoló képek alátámasztották a krónikát, amely szerint 20 ezer embert áldoztak fel az aztékok a szakrális ünnepeiken. Ennek a legendának eredt a nyomába Ziller, de sem ő, sem a régészek erre utaló nyomot nem találtak.
A német kutató azonban rájött, hogy a kódexben ismétlődő képek az azték naptár illusztrációi és a csillagászok 365 napra osztották fel az évet. Ziller megfejtette azt is, hogy párhuzamosan ezzel a naptárral, az aztékok egy másik rendszert, egy 260 napos szent naptárat is használtak. Ennek megtestesítője a Piadra del Sol, a naptárkő, egy 24 tonnás régészeti lelet, amely 1790-ben Mexikóban került elő egy ásatás során, és amely kő mindkét naptárrendszert egyesíti magában.
Ziller arra is rájött, hogy a két rendszer új évének első napja 52 évente egybeesik. Ez mindig egy új kor kezdetét jelentette az aztékok számára, s ezzel magyarázható a templomjaik lépcsőzetes kialakítása, ilyenkor ugyanis újabb szintet építettek rá. Amíg Eduard Ziller Mexikóban a könyvtárakban kódexet fejtett, felesége különböző tárgyakat vásárolt a helyiektől. Ennek a gyűjteménynek a legértékesebb darabjait ma a Berlini Néprajzi Múzeum őrzi.
A Spektrum Regélő romok című sorozatának csütörtök esti epizódja a megszállottan kutató Ziller család történetén keresztül mutatja be az azték népet, megszólaltatva napjaink néhány régészét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap