Cromwell skót foglyainak tömegsírjaiban 13 éves gyermekek is pihentek
2015. szeptember 4. 08:26
Egy 365 éves rejtély oldódhat meg az angol polgárháború egyik legvéresebb csatájából származó maradványok azonosításával. 1650-ben a dél-skóciai Dunbar mellett Cromwell vasbordájú angoljai hatalmas vereséget mértek a királypárti (a lefejezett Károly fiát támogató) skótokra, akiknek fogságba jutva a poklok poklát kellett kiállniuk, többségük maradványai máig nem kerültek elő.
Korábban
Az észak-angliai Durham katedrálisa mellett két tömegsírban több tucatnyi skót katona maradványaira bukkantak, akiket Oliver Cromwell parancsára vetettek fogságba a 17. század egyik legvéresebb csatájában. A Durham Egyetem régészei egy 18 hónapos kutatás után publikálták eredményeiket, amelyek megoldhatják a 365 éve érintetlenül pihenő, 17-28 emberi maradvány összekevert csontjainak rejtélyét.
A kutatócsapat szerint az egyetlen elfogadható magyarázat az, hogy a csontok azoknak a skót katonáknak a maradványai, akik az 1650-es dunbari csatában fogságba estek, miután az angol parlament hadserege győzelmet aratott Dél-Skóciában. A brutális ütközet, amely alig egy órán át tartott, Cromwell vasbordájú serege és a felkészületlen skót hadsereg között zajlott le, amely az egy évvel azelőtt kivégzett I. Károly fiának, II. Károlynak a skót trónra benyújtott igényeit támogatta.
A csatában elesettek becsült száma elég széles skálán mozog, ugyanis egyes kutatók szerint mindössze 300-an vesztették életüket a dunbari mezőkön, míg mások 5 ezer főre teszik az elhunytak számát. A legújabb becslések szerint mintegy hatezer skót esett el vagy jutott angol fogságba (más források szerint akár tízezer is lehet ez a szám), közülük közel ezer fő – a sebeiktől eléggé legyengülten és betegségektől gyötörten, de – kiszabadult.
További ezer fogságba jutott skót katona vesztette életét a Dunbartól Durhamig tartó mintegy 170 kilométeres út során az éhség, a kimerültség és a kitörő vérhas következtében. Néhányuknak sikerült megszökniük a halálmenetből, azonban sokukat elfogtak és kivégeztek. Körülbelül háromezer skót fogoly jutott el élve a használaton kívüli durhami katedrálishoz és kastélyhoz, ahová bezárták őket.
A becslések szerint 1700 skót fogoly hunyt el és temettek el a katedrális környékén, ám lehetséges, hogy további tömegsírok lehetnek még a közelben, többek között a durhami egyetem épületei alatt is. „Ez egy rendkívüli jelentőségű felfedezés, ugyanis ezáltal közelebb kerültünk a 365 éves rejtély megoldásához, és fény derülhet arra, mi lett a sorsa a többi elhunyt skótnak” – mondta el a The Guardiannek Richard Annis helyi régész.
2013 novemberében egy új kávéház építésénél találták maradványokat, az akkori elemzések szerint 13 és 25 év közötti férfiakról volt szó. A kutatások és a mellettük talált tárgyak alapján arra lehetett következtetni, hogy mind a dunbari csatában kerültek fogságba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.