Már nem kell felfedniük kilétüket a megerőszakolt boszniai nőknek
2015. június 25. 10:31 MTI
Bosznia-hercegovinai törvényszék szerdán először ítélt meg pénzbeli kártérítést olyan áldozat javára, akit a boszniai háború idején megerőszakoltak; az elkövetőket 10 évi szabadságvesztéssel is sújtották - számolt be a klix.ba nevű hírportál. A legnagyobb olvasottságú boszniai portál információi szerint az ítélet nem jogerős, mindkét fél fellebbezést nyújthat be.
Korábban
A boszniai háború idején, 1992 és 1995 között több ezer nőt erőszakoltak meg az ország területén. A boszniai bíróság már számos gyanúsítottat hallgatott meg, az elkövetőket pedig börtönbüntetésre ítélte, azonban a kártérítés iránti kérelmeket mindig polgári peres eljárásra utalta. Az áldozatok viszont csak ritkán éltek ezzel a lehetőséggel, ugyanis fel kellett volna fedniük kilétüket.
A szerdai ítéletbe a bíróság már belefoglalta a 26 500 boszniai konvertibilis márkát (4,2 millió forintot) kitevő nem vagyoni kártérítést is az áldozat lelki sérüléseiért és jogainak megsértéséért, így az S-4 fedőnevű áldozat kiléte ismeretlen maradhatott. A boszniai szerb elkövetőket, Bosiljko és Ostoja Markovicot főbüntetésként tíz-tíz évnyi letöltendő börtönre ítélték, mert többször megerőszakolták a horvát nemzetiségű nőt, aki a háború idején még csak 14 éves volt.
A boszniai háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több millióan hagyták el otthonaikat. A katonák a becslések szerint mintegy 35 ezer nőt erőszakoltak meg. A klix.ba arról is írt, hogy a szerdai bírósági ítélet mérföldkő lehet a háborús nemi erőszakkal foglalkozó perekben, mert már a büntetőeljárás keretében megítélhetik a kártérítést, és nem lesz szükség polgári peres eljárásokra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05