2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A "dunkerque-i kis hajók" csodája

2015. május 26. 18:05

A 75 évvel ezelőtt kezdődött dunkerque-i csata során a szövetségesek több százezer, a francia partoknál bekerített brit és francia katonát menekítettek át Nagy-Britanniába. Bár az ütközetben a hadihajók játszották a főszerepet, az evakuáció sikeréből a katonai célokra lefoglalt, ún. "dunkerque-i kis hajók" is kivették a részüket. Egy korábban csak szabadidős célokra használt motoros hajó segítségével felelevenítjük a második világháború alakulása szempontjából sorsdöntő ütközetet.

A Marsayru névre keresztelt, mindössze 13 méter hosszú hajó tatján egy brit haditengerészeti zászló feszül, amely azonban ritkán lobog a szélben, mivel a hajó végsebessége mindössze kilenc csomó. Bár a méretek nem lenyűgözőek, a hajókormány feletti kis réztábla egy figyelemreméltó történetre hívja fel a figyelmet. Pedig mindössze annyi áll rajta: "Dunkerque, 1940". 

A hajót eredetileg 1937-ben építették. A tulajdonosa, Charles Wyatt felesége, Ruby, és három lánya, Sadie, Yvonne és Marjorie nevéből alkotta meg Marsayru mozaikszót. Aztán 1940. május 14-én a BBC-n bejelentették, hogy 14 napon belül minden 30 láb (9 méter) és 100 láb (30 méter) közötti hosszúságú, szabadidős célból birtokolt hajót be kell szolgáltatni az Admiralitásnak.

A hajó a brit haditengerészet története egyik legfurcsább flottájának a része lett: 75 évvel ezelőtt 700 katonai célokra lefoglalt civil hajó kelt át a csatornán, hogy segédkezzen a Franciaországban ragadt Brit Expedíciós Haderő evakuálásában. A Dinamó hadművelet néven futó, utóbb azonban csak a francia kikötő, Dunkerque nevével azonosított akció során 1940. május 26. és június 4. között 338 ezer katonát menekítettek ki a kikötőváros térségéből.

A hajók - amelyek közül a legkisebb, Tamzine névre keresztelt halászcsónak mindössze 4,5 méter hosszú volt - a Luftwaffe folyamatos bombázásainak voltak kitéve. A harcokban mintegy 235 lélekvesztő és több ezer katona veszett oda. A katonák még a legkétségbeejtőbb helyzetekben sem adták fel, amiben bátorítást nyújtott számukra Churchill egyik legismertebb, az angol parlament képviselőházában 1940. június 4-én elhangzott, "Harcolni fogunk a partokon" címen elhíresült beszéde.

A Marsayru megmenekülése maga volt a csoda. Az angliai Ramsgate kikötőjét három másik hajó társaságában hagyta el. A német légicsapások következtében "társai" közül kettő elsüllyedt, egy pedig zátonyra futott a francia partok közelében. Két nappal később négy Messerschmitt mintegy fél órán át tüzelt a Marsayrura, ám a kis hajó nem adta fel: 400 ember életének megmentése fűződik a nevéhez. A csatáról írt hadijelentésben mind a kapitányt, a haditengerészetnél tartalékosként szolgáló Gerard "Dickie" Olivier-t (a színészóriás Sir Laurence Olivier testvérét), mind Cyril Coggins matrózt kiemelték az angol katonák megmentéséért vállalt erőfeszítéseikért.

A hajót a világháború alatt valószínűleg végig katonai célokra használták fel: a csatornánál lezuhant repülősöket halásztak ki a segítségével. Ezután számos tulajdonos kezében megfordult, majd egy bretagne-i angol házaspár hajózott vele a csatorna környékén. A férj halála után azonban már senki sem törődött a Marsayruval. A hajó teljesen használhatatlan állapotba került, ám egy brit férfi 68 és fél évesen úgy gondolta, ideje szert tennie egy dunkerque-i hajóra.

David Shotton 2012 októberében 30 ezer fontért vásárolta meg a roncsot, és azóta a felújításán fáradozott. A 71 éves férfi megjavította a motort és a hajótestet, és lelkiismeretesen igyekezett visszaállítani a hajó berendezését és tartozékait az eredeti állapotukba, de sok munka vár még rá. Mint elmondta, meglepte, hogy a felújított Marsayru nem kapott léket az első, nemrégiben megtett útján.  

A Marsayru idén mintegy 50 ún. kis dunkerque-i hajó társaságában, valamint brit háborús repülőgépek kíséretében újra végigjárja az angliai partoktól Dunkerque-ig tartó legendás útvonalat. A csatát először 1965-ben elevenítették fel, és az egykori résztvevők 1975 óta ötévente újraélik a sorsdöntő eseményeket. Általában alig tudják visszatartani könnyeiket. 

A korántsem hasonló akciókra tervezett, az eredeti hadműveletnél is komoly akadályokba ütköző hajók újbóli útra kelése persze finoman szólva sem kockázatmentes. A Marsayrut például már 20 éve nem bocsátották vízre. Becslések szerint manapság kevesebb, mint 100 dunkerque-i kis hajó üzemképes. Néhányat kereskedelmi célokra használnak, de a többség szabadidős hajóként szeli a vizeket.

Az eseményen mentőcsónakok is részt szoktak venni. Az egyik kapitánya, Dennis Cox még mindig viseli az egykori egységének sapkáját, amelynek tetején egy olyan felirat díszeleg, amely főleg azoknak mond sokat, akik Dunkerque-nél egyetlen puskalövés nélkül mentettek életeket: "On Les Aura", vagyis "elkapjuk őket".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár