Már háromévesen levelet írtak a nagy mesemondók
2015. május 18. 18:35 MTI
A Grimm-fivérek több ezer levele és dokumentuma vált elérhetővé bárki számára az interneten. Az iratok között megtalálható többek között a négyéves Jacob és a hároméves Wilhelm apjuknak, Philipp Wilhelm Grimmnek 1789-ben írt születésnapi köszöntője, de alkotmányjogi értekezés is helyet kapott az archívumban.
Korábban
A Kasseli Egyetem hétfői közlése szerint a Grimm család hagyatékából 37 ezer írásos anyagot digitalizáltak a marburgi Hesseni Városi Archívum közreműködésével. Az archívum a negyvenes évek végén kapta meg Wilhelm Grimm (1786-1859) dédunokájától, Marco Plocktól az 1698 és 1949 közötti időkből származó iratokat.
A digitalizált iratok között megtalálhatóak Wilhelm Grimm egyik fia, Herman Grimm (1828-1901) berlini művészet- és irodalomtörténész tudományos és magániratai, Jacob és Wilhelm Grimm írásai, köztük például a négyéves Jacob és a hároméves Wilhelm által apjuknak, Philipp Wilhelm Grimmnek 1789-ben írt születésnapi levele. Olvasható Jacob Grimm (1785-1863) levele, amelyben az alkotmányok jelentőségéről formált véleményét fejti ki 1837-ben, valamint Wilhelm Grimmnek szintén 1837-ben fogalmazott írása, amellyel a göttingeni heteknek a hannoveri királyság elleni tiltakozásában való részvételét indokolja.
A mesegyűjtő és nyelvkutató Jacob és Wilhelm Grimm 1798 és 1841 között - megszakításokkal - Kasselben élt és dolgozott. Már életükben sok nyelvre átültették történeteiket. Kasselben kezdtek hozzá fő művük, a Német nyelv nagyszótára (Deutsches Wörterbuch) és a Német nyelvtan megírásához, ezek mellett jog- és kultúrtörténeti kutatásaik is nagy jelentőséggel bírnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05