65 éve indult Sztálinváros építése
2015. május 1. 10:19
65 éve, 1950. május 2-án kezdődött meg Sztálinváros (1961. november 25. óta Dunaújváros) építése. A Magyar Dolgozók Pártja 1949 áprilisában hozott határozatot az első ötéves tervről, amely fő célkitűzése az iparosítás meggyorsítása, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztése volt. Ebben a dokumentumban még az szerepelt, hogy az ország új, legnagyobb kohászati bázisát Mohácson építik fel, ahol ekkor már folytak is az előkészítő munkák. Mohács azonban túl közel volt a kommunista táborból 1948 nyarán kitagadott Jugoszláviához, ezért új helyszínt kerestek. A választás végül a csaknem négyezer lelket számláló mezőföldi falura, Dunapentelére esett. Az 1949. évi minisztertanácsi döntés nyomán a legfeljebb vízimalmairól ismert nagyközségből a kohászat fellegvára lett. Az első ötéves terv legjelentősebb beruházása minden szempontból feltétlen elsőbbséget élvezett, megvalósítására négymilliárd forint állt rendelkezésre. Az ország minden részéről érkeztek az építők, akik között csillogó szemű, őszinte hitű fiatalok, tudósok mellett akadtak kalandorok, deklasszálódott elemek is; rabokat azonban soha nem alkalmaztak. A munka hatalmas lendülettel és lelkesedéssel, bár időnként szervezetlenül haladt, ráadásul a "fejlett" műszaki színvonalra és a munkások szocialista öntudatára alapozva a határidőket is képtelenül rövidre szabták. Az erőfeszítések nyomán előbújtak az első házsorok. Dunapentelét 1951. április 29-én nyilvánították városnak, november 7-én, az első csapolással egy időben a település felvette a Sztálinváros nevet, amely 1961-ben változott Dunaújvárosra. A Sztálin Vasműből Dunai Vasmű, majd Dunaferr lett. Sztálinváros történetét mi most a Fortepan fotóival idézzük fel.
Korábban
Vasúti felüljáró átépítése a Magyar útnál. (Fotók: Fortepan)
Május 1. úti lakótelep.
Bartók tér
Az 1941-ben önálló Dunapentelén felavatott O.N.CS.A. - Gróf Teleki Pál-telep.
Bartók Béla Kulturház, ma Színház és Művészetek Háza.
Petőfi-liget, balra a Görbe utca házai.
Vasmű út.
Vasmű út.
Bartók Béla tér, Üzletház.
Petőfi liget, Vasvári Pál általános iskola (a domborművek alkotója Marton László, 1954.).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat
- Ügyesen egyensúlyozott a nagyhatalmak között Törökország a 2. világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap