Film készül Göring zsidómentő testvéréről
2015. április 16. 14:32 MTI
Hermann Göring hírhedt náci vezető testvére, Albert Göring életét, a második világháború idején végzett zsidómentő tevékenységét mutatja be a Der gute Göring (A jó Göring) című új filmjében a német televízió.
Az NDR és a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati műsorszolgáltató társaság együttműködésében készülő film középpontjában a két testvér között feszülő ellentét áll, különböző életszakaszaikban mutatja be a fivérek viszonyát. A perspektíva nélküli repülőpilóta Hermannból pompakedvelő náci vezető, a nagy jövő előtt álló gépészmérnök Albertből pedig nincstelen válik. Később Hermann gyilkossá, Albert megmentővé lesz: saját költségén ellenálló csapatokat szervez és útleveleket hamisít zsidóknak, hogy megmentse őket a koncentrációs táborokba kerüléstől.
Utolsó alkalommal a szövetséges hatalmak fogságában találkoznak a fivérek. Ekkor mindketten vesztesek, hiszen Albertet csak évekkel később engedik szabadon, a nyomozók ugyanis nem hiszik el a megmentett zsidókról szóló történeteit. Az ifjabb Göring-testvér sohasem állt talpra, neve szégyent hozott rá. 1966-ban 71 éves korában nincstelenül halt meg Münchenben, anélkül, hogy önfeláldozó mentőakcióiról tudomást szerzett volna a világ.
A Kai Christiansen rendezte dokumentum-dráma szemtanúkkal és történészekkel készített interjúkat is feldolgoz. Megszólalnak olyan emberek hozzátartozói is, akiknek életét Albert Göring mentette meg. Hermann szerepében Francis Fulton-Smith látható, Albertet Barnaby Metschurat játssza.
William Hastings ausztrál kutató Thirty Four (Harmincnégy) című könyve nyomán 2011-ben már készült dokumentumfilm Albert Göringről. A Goering's Last Secret (Göring utolsó titka) című alkotást részben Magyarországon forgattak. A film elkészítése során előkerült dokumentumok és visszaemlékezések bizonyították, hogy Albert Göring a '30-as évektől 1944-ig gyakran megfordult Budapesten. Számos magyar üldözött köszönheti neki az életét - volt, akit papírokkal, másokat pénzzel segített.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap