4200 éves királyság fővárosát azonosították Kínában
2015. április 16. 09:38 MTI
A körülbelül 4200 évvel ezelőtti Jao-korszak fővárosának pontos helyét határozták meg szakértők Kínában - erről a Kínai Társadalomtudományi Akadémia régészeti intézetének vezetője számolt be Sanhszi tartományban, egy szakmai konferencián.
Korábban
Vang Vej bejelentette, hogy az egyes történelmi hivatkozásokban Pingjangként emlegetett Taoszit nevezték meg a szakértők a Jao királyság központjának. A kínai mitológia szerint a Sárga-folyó középső folyásának térségében élők uralkodója, Jao egyike volt törzsi közösségeket vezető három egymást követő bölcs királynak.
Taoszi feltárása 1978-ban kezdődött, és az elhúzódó kutatások végén a település struktúrájából, a falakból, leletekből, a feltárt több mint 1300 sírból arra a következtetésre jutottak, hogy a körülbelül 2,8 millió négyzetméteres térség a Jao uralom időszakának fővárosa volt. A Jao kultúráról tartott szakmai tanácskozáson Ho Ni kutató részéről az is elhangzott, hogy mindezek után kijelenthető, a Jao-korszak nem egy legenda része, ahogyan az azt követő Sun és Jü császárok hatalomra kerülése sem az. "Mindez a valós történelem része volt" - tette hozzá.
Jao és népe eredetileg a mai Hopej tartomány területén található Tang megyében élt. Később déli irányú vándorlása során kötött ki Pingjangnál, ahol temploma és mauzóleuma is megtalálható. Konfuciánus történészek a múltban nagyra értékelték Yao, Sun és Jü uralkodókat, akikre szerintük az erkölcsösség és az emberségesség volt jellemző. A 20 század elején azonban mások még a létezésüket is megkérdőjelezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap