Megtalálták a Stasi Múzeumból évekkel ezelőtt ellopott tárgyakat
2015. február 25. 09:58 MTI
Megtalálták a berlini Stasi Múzeumból hét, illetve nyolc éve ellopott kiállítási tárgyakat, köztük Erich Mielkének, a keletnémet titkosrendőrség (Stasi) vezetőjének irodai telefonját.
Korábban
A rendőrség keddi bejelentése szerint a Stasi egykori központjában kialakított múzeumból eltulajdonított speciális kamerákat, rejtett mikrofonokat és más tárgyakat a német főváros Neukölln nevű kerületében találták meg múlt héten egy lakás pincéjében, miközben a nyomozók egy másik ügyben kutakodtak a helyszínen.
A kiállítási tárgyakat két betörés alkalmával, 2007-ben és 2008-ban lopták el a normannenstrassei emlékhelyről és kutatóintézetből. A rendőrség akkor azt közölte, akárki állt a betörések mögött, olyan tárgyakat keresett, amelyeknek kicsi volt a tárgyi értéke, azonban számíthattak a gyűjtők érdeklődésére. Mielke telefonján kívül elvittek például egy olyan szénbrikettet, amelyre a "30 éves az NDK" feliratot nyomták, egy Lenin portréjával díszített deszkát és egy Moszkvából való jégkorongütőt.
A keletnémet titkosrendőrség - hivatalos nevén állambiztonsági minisztérium - több tízezres ügynök- és besúgóhálózatot üzemeltetett az NDK fennállásának éveiben. A Stasi épületében kialakított múzeum többek között Erich Mielke szobáját is megőrizte annak eredeti formájában. A Stasi vezetőjét 1993-ban elítélték - de nem a hivatal élén elkövetett bűneiért, hanem azért, mert kommunista agitátorként 1931-ben megölt két rendőrt. Mielke 2000-ben hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap