Fidzsi kiveszi zászlajából a Union Jacket
2015. február 3. 14:03 MTI
A Fidzsi-szigeteken, az egykori brit gyarmaton kiveszik az ország nemzeti zászlajából az Egyesült Királyság zászlóját, népszerű nevén a Union Jacket, amelyet a csendes-óceáni térséget jobban jellemző jelképpel váltanának fel - erről számolt be kedden az állam kormányfője.
Korábban
Voreqe Bainimarama, aki a zászló megváltoztatásának tervéről először 2013 szilveszterén mondott üzenetében beszélt, hivatalosan megerősítette e szándékot, amikor megnyitott egy jogvédő irodát a főváros, Suva közelében.
Azt hangoztatta, hogy az elmúlt két évben az állam első demokratikus választásának megtartásával voltak elfoglalva, az új demokrácia megvalósulásával pedig folytatni lehet azt a programot, amelyet 2013 elején meghirdettek, hogy egy olyan jelképet fogadjanak el, amely nagyobb összhangban van a 21. századba vezető törekvéseikkel.
"Ki kell cserélni jelenlegi zászlónkon az idejétmúlt, nem időszerű jelképeket, beleértve a gyarmati múlthoz köthetőket. Az új zászlónak modern és valóban független nemzetként kell tükröznie Fidzsi jelenlegi helyét a világban" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy a jelenlegi zászló a britek, a volt gyarmatosítók jelképe, a 21. században már nem vonatkozik a Fidzsin élőkre.
Fidzsit 1874-ben gyarmatosította Nagy-Britannia. A Csendes-óceán déli részén elhelyezkedő állam 1970. október 10-én vált függetlenné. Az ország azóta is használja azt a nemzeti zászlót, amelyben kék mezőben a bal felső sarokban volt a Union Jack és mellette a gyarmati időket idéző pajzs. Az újat várhatóan az október 10-i nemzeti ünnepen vonják majd fel először.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap