Először lesz együtt látható a Magna Carta négy utolsó eredeti példánya
2014. december 1. 11:07 MTI
Egy nap erejéig először lesz együtt látható a Magna Carta négy utolsó eredeti példánya februárban Londonban, ahol a British Library rendez kiállítást a modern alkotmányok alapjának tekintett dokumentum 800 évvel ezelőtti elfogadása tiszteletére.
Korábban
Az 1215-ben kibocsátott latin nyelvű dokumentum két példányát a londoni nemzeti könyvtár, egyet a középnyugat-angliai Lincoln, egyet pedig a dél-angliai Salisbury székesegyházának levéltárában őriznek. A négy példányt február 3-án mutatják be a nagyközönségnek, pontosabban 1215 szerencsésnek, akit sorsolás útján választanak ki - mondta a British Library szóvivője.
Néhány héttel később a könyvtár két saját példánya alkotja majd a Magna Cartának szentelt kiállítás középpontját. A dokumentum 1215. június 15-i kihirdetése a brit történelem egyik legfontosabb eseménye. A British Libraryban március 13-ától szeptember 1-jéig megtekinthető tárlaton látható lesz - egyéb remekművek mellett - egy 13 méter hosszú falikép, amely Cornelia Parker brit szobrász és installációművész irányításával készült a Wikipédia Magna Charta szócikkének tartalma alapján.
Kiállítják az amerikai függetlenségi nyilatkozat és a Bill of Rights egy-egy eredeti példányát is. Az amerikai történelem e két jeles dokumentumára ugyanis nagy hatással volt a Magna Carta, amelyet Földnélküli János (1167-1216) angol király azért bocsátott ki, hogy jogaik írásba foglalásával lecsillapítsa a súlyos adóterhek és a despotikus uralkodás miatt lázadozó angol nemeseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap