2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Halotti ágyban temették el az előkelő angolszász nőket

2014. november 19. 08:58

Összesen 21 csontvázat tártak fel brit régészek az angliai Suffolk megyében található Exning területén egy 120 lakásból álló lakópark építése előtt megkezdett leletmentő ásatás során. A sírmellékletekben talált tárgyakat megvizsgáló szakemberek szerint elképzelhető, hogy az elhunytak a kelet-angliai uralkodóházhoz tartoztak.

A maradványok mellett nagyszámú ékszerleletet, brossokat, egy üvegtálat, gyöngyöket és fegyvereket találtak, ami szakértők szerint egyértelmű jele annak, hogy az elhunytak magas társadalmi rangot viseltek és vagyonosok voltak.

A csontvázak és a tárgyi emlékek abból az időből valók, amikor Kelet-Anglia trónján Anna (Onna) ült (636-654). Anna a Wuffingas-család sarja, Eni herceg lánya és Redwald kelet-angliai uralkodó unokatestvére volt. Beda Venerabilis angol szerzetes elismerően ír róla, megemlítve a keresztény vallás iránti elkötelezettségét; mint ismeretes, a királynő fiát, Jurmint és lányait (Seaxburh, Æthelthryth, Æthelburh, illetve feltehetően Wihtburh) is szentté avatták. Uralkodásáról a források elenyésző száma miatt nem sok részlet ismert; Anna a rivális angolszász királyság, Mercia által indított invázió idején halt meg 654-ben és Blythburghben temették el.

Andrew Peachey, a Archaeological Solutions munkatársa elmondta, hogy teljesen váratlanul érte a szakembereket a felfedezés. A régész "hihetetlennek" nevezte, hogy a sírok épek maradtak, hiszen az eke könnyen kárt tehettek volna bennük - az egyik nyughelyre például alig 30 centiméter mélyen bukkantak.

A feltehetően a Rajna-vidékről származó üvegtál

A régészek találtak egy kettős sírt: a két személyt közös temetkezési helyen, egy szépen kidolgozott halotti ágyra fektetve temették el. A halotti ágyon történő temetkezési szokás nagyon ritka volt, s kizárólag a magas rangú nők részesültek benne a 7. században. Előkerült egy harcos csontváza is, mellé lándzsahegyet, illetve egy tőrt helyeztek. A legtöbb csontváz mellé sírmellékletet temettek; előkerült néhány aranyozott és rézből készült ékszer, melltű, illetve egy, feltehetően a Rajna-vidékről importált üvegtál.

Üvegdarabok, gyöngyszemek és érmék

A tárgyak kidolgozottságát látva könnyen elképzelhető, hogy az elhunytak kapcsolatban lehettek az uralkodó dinasztiával. Az ékszerek és a sírmellékletekben talált egyéb tárgyi emlékek értékét és jelentőségét a Portable Antiquities Scheme szakértői fogják megvizsgálni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár