Hét évet kapott a 300 éves Stradivari-hegedű elrablója
2014. november 11. 09:43 MTI
Hét év börtönre ítélték a 300 éves, ötmillió dollár (1,2 milliárd forint) értékű Stradivari-hegedű elrablóját, a büntetett előéletű Salah Salahadynt hétfőn Milwaukeeban.
Korábban
Frank Almondtól, a Milwaukeei Szimfonikus Zenekar koncertmesterétől rabolták el január 27-én, egy előadás után az értékes hangszert, amint be akarta rakni gépkocsijába. A rabló elkábította őt egy kábítópisztollyal, és kereket oldott, mire Almond magához tért. A rendőrség kilenc nappal később megtalálta a hangszert a 42 éves Salahadyn egyik ismerősénél, aki nem tudta, mit rejt a rábízott táska.
A hegedűrablás miatt egy embert már elítéltek. Salahadynnak egy Universal Knowledge Allah nevű borbély adta kölcsön a kábítópisztolyt, amellyel a rablást elkövette. A borbély három év börtönt kapott. A megtámadott koncertmester azt mondta, szerencséje volt, hogy nem szenvedett kar- vagy csuklótörést, amikor összeesett a jeges járdán a bűntény éjszakáján. A törés a karrierje végét jelentette volna.
Szakemberek szerint mintegy 600-650 hangszer maradt fenn azokból, amelyeket az olasz Antonio Stradivari készített. Mindegyik értéke több millió dollárra rúg. A hangszerek többsége magángyűjtők tulajdonában van, akik neves hegedűművészeknek, szimfonikus zenekarok koncertmestereinek, hegedűseinek adják őket használatra.
A Milwaukeei Szimfonikus Zenekar koncertmestere is egy ilyen kölcsönkapott hegedűn játszik, a hangszer tulajdonosa nem kívánta magát felfedni. Bár a Stradivari-hegedűk értéke óriási, mégis ritkán lopják el őket, mert eladásuk a műremekek kitűnő nyilvántartása miatt nagy nehézségekbe ütközne.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap