Csúnyán elbántak a Bulgáriában talált gyerek-vámpírral
2014. november 3. 08:55
Összekötözött lábakkal temették el azt a gyermeket, akiről azt gondolták, vámpír lehet, ezért meg kellett akadályozni, hogy kikeljen a sírból. A középkori temetkezést a bulgáriai Rodope-hegységben, a vodeni erődnél folyó ásatások során tárták fel.
Korábban
A The Sofia Globe angol nyelvű bolgár internetes portál tudósítása szerint összesen három vámpírsírt fedeztek fel a vodeni erődnél, egy olyan falu mellett, amely a római, illetve trák időkig nyúlik vissza.
Ivan Doukov, az Asenovgradi Történeti Múzeum munkatársa elárulta, hogy az egyik vámpírnak tartott gyermek lábait halála után megkötözték, egy másik társáét pedig megcsonkították. Mindkét intézkedés "elővigyázatosságból" történt, és azt a célt szolgálta, hogy megakadályozzák az elhunytakat abban, hogy felkeljenek a sírból. Legutóbb - ahogy arról mi is beszámoltunk - a görög határ mellett, Bulgária déli részén, az ókori trák város, Perperikon területén tártak fel vámpírtemetkezést: az illető mellkasába ekevasat szúrtak.
Mint arra Doukov is rámutatott, a középkor embere nagyon babonás volt. "Úgy gondolták, hogy ha valaki életében rossz ember volt, vagy szokatlan körülmények között halt meg, mint vámpír kikel a sírjából és megtámadja az élőket" - fejtette ki a szakember. Hozzátette: efféle babonák ma is gyakoriak a Bulgária északnyugati részén, illetve a Rodope-hegységben élő falusiak körében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap