16. századi kalózhajót találtak a Temzében
2014. augusztus 19. 17:45
A Cherabin "kettős életet" élő matrózai hivatalosan az Oszmán Birodalommal kereskedtek, azonban az angol udvar, valamint néhány "magánszponzor" megbízásából gyakorlatilag kalózkodtak. A főként gazdag spanyol gályák megtámadásával foglalatoskodó hajó vesztét végül 1603-ban egy vihar okozta. A 2003-ban a Temze folyó mélyén talált maradványokról a legújabb kutatás során bebizonyosodott: a rettegett privatérról van szó.
Korábban
Brit történészek közlése szerint a most kiemelt hajó, amelyet elsüllyedése után négyszáz évvel fedeztek fel, az egyetlen "állami kalózhajó", amely - bár a tenger fenekén, de - túlélte az elmúlt évszázadok viharait. A Cherabin hivatalosan az Oszmán Birodalom és Anglia közti kereskedelmet bonyolította a Levantei Társaság megbízásából, mielőtt 1603-ban viharba keveredett, majd a teljes rakományával együtt hullámsírba veszett. A tengerjáró fedélzetén azonban nem kereskedők, hanem kalózok teljesítettek szolgálatot, akik uralkodói jóváhagyással több tucatnyi hajót fosztottak ki.
A Cherabin egyike volt annak a 70 privatérnek, vagyis államilag támogatott kalózhajónak, amelyek csak I. Erzsébet országlása idején 97 ezer fontnyi árut tulajdonítottak el, gyakorlatilag többet, mint a "főállású" kalózok. A zsákmányt végül elosztották a matrózok, a befektetők, valamint a királyi udvar között, amely adóként könyvelte el a kétes eredetű bevételt.
A hajó utolsó útján az Azori-szigeteknél járt, ahol mintegy 2 ezer font értékű cukorra, nyersbőrre, gyömbérre, szárcsagyökérre (dél-amerikai gyógyhatású növény, amely potencianövelő tulajdonsága miatt is értékes), valamint brazilfára tett szert. A privatérek az elrabolt kincseket főként a megtámadott spanyol kereskedőhajóktól szerezték - az angol flotta gyakorlatilag úgy állt háborúban a spanyol koronával, legnagyobb tengeri ellenségével, hogy hadüzenetet egyik fél sem küldött.
A szakértők mindezidáig úgy vélték, valamennyi privatér hajó eltűnt egy-egy ütközet során a nyílt tengeren, és esély sem mutatkozik arra, hogy bármelyiket is megtalálják. Azonban ez a pesszimizmus egy évtizeddel ezelőtt egy csapásra elillant, mikor a Temze medrének kotrásakor a Mary Rose felfedezése óta nem látott szenzáció történt.
Az idestova tíz éve tartó vizsgálat után a kutatók immár bizonyosak abban, hogy a Cherabint találták meg. A méret és a kor, valamint az a tény, hogy teljes rakománnyal süllyedt el, illetve a viharban elvesztette a vitorláját és a kormánylapátját, mindenképpen arra utal, hogy az eddig Gresham-hajónak nevezett roncs maga a Cherabin. (Sir Thomas Gresham, a legendás ágyúkészítő monogramját találták meg az egyik gerendán.)
"Igen érdekes, hogy a kormánylapátot nem találtuk még meg, továbbá a roncs különös fekvése is további kutatást igényelne" - mondta Gustav Milne kutatásvezető, a Londoni Egyetem régésze, aki hozzátette: "minden valószínűség szerint a Cherabin volt a korszak első kereskedőhajója, amely a becsületes kereskedelem mellett kalózkodással egészítette ki a matrózok, valamint az államkassza jövedelmét."
Az 1574-ben épült, 160 tonnás Cherabin 24,3 méter hosszú, 7,6 méter széles, a tőkesúllyal együtt pedig 18,3 méter magas volt, ami a 16. századi londoni kereskedőhajók között átlagosnak számított. A vízből kiemelt roncs az elmúlt tíz év alatt már Dániát is megjárta, s jelenleg a leicestershire-i Stoney Cove-i Nemzeti Búvár Központban őrzik. A kutatók azt remélik, hogy 2018-tól egy essexi múzeum kiállításán szerepelhet a hajó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap