Történelmi emlékhellyé avatták a Kálvin téri templomot
2014. július 24. 15:14 MTI
A Ráday Gyűjtemény mellett történelmi emlékhellyé avatták a Kálvin téri református templomot és annak kriptáját is csütörtökön. Az ünnepséget a templom kriptájában nyugvó Fáy András halálának 150. évfordulójához időzítették.
Korábban
A nemzeti és történelmi emlékhelyek a magyar nemzet történelmének jelentős és kiemelkedő helyszínei. A Nemzeti Örökség Intézet - mint ezek kezelője - azon dolgozik, hogy az emlékhelyeket találkozási és emlékezési pontokként népszerűsítse - hangsúlyozta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnöke az avatóünnepségen.
Kiemelte, hogy jelenleg Magyarországon 47 történelmi emlékhelyet tartanak számon, amelyeket egységesen jelöl meg az intézet. "Ezek a helyszínek nemcsak a magyar történelem jelentős fordulópontjára emlékeztetnek, hanem erősítik a nemzeti identitást is" - tette hozzá. A felújított Kálvin téri református templomot, kriptát és Ráday Gyűjteményt az elsők között avatták emlékhellyé.
Az ünnepséget Fáy András, a 150 éve elhunyt polihisztor halálának szombati évfordulójához időzítették. A csütörtökön tartott emléknap keretében megkoszorúzták a politikus, író altemplomban található sírját, majd emlékülésen idézték fel életét és munkásságát. A jubileumi évfordulóra a Magyar Nemzeti Bank emlékérmet bocsátott ki, amelyet a helyszínen mutattak be. Fáy András életútja elválaszthatatlan a 19. századi protestantizmustól és szorosan kötődik a templomhoz, gyülekezetének több éven keresztül főgondnoka is volt - emlékezett Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.
"Ha Széchenyi nincs, őt illeti a legnagyobb magyar titulusa, ha Deák nincs, ő nevezhető a haza bölcsének, így azonban maradt végig a "nemzet mindenese" - idézte fel az alelnök Mikszáth Kálmán egykori szavait. Fáy András először Pesten joggyakornokként, majd a pesti, később a váci járás szolgabírájaként, 1818-tól táblabíróként dolgozott. A humoros novella, a prózai vígelbeszélés műfajával új korszakot nyitott a magyar elbeszélő irodalomban, legnagyobb írói sikereit mégis meséivel aratta, amelyek szinte kivétel nélkül célzatosak, politikai vagy erkölcsi nézeteket fejeznek ki bíráló éllel.
1825-től tevékenyen részt vett a politikában, az 1840-es évek elején az ellenzéki kör egyik vezéralakja, "a haza mindenese" címmel Szemere Pál illette. 1840-ben kezdeményezésére alakult az első magyarországi takarékpénztár, amelynek segédigazgatója lett. A Kisfaludy Társaság alapító tagja és 1837-40-ig igazgatója, 1845-ben az MTA helyettes elnöke volt. Munkássága kiterjedt a pedagógia területére is, különösen a nőnevelésről szóló eszmefuttatásai érdekesek. A szabadságharc leverése után visszavonult a közélettől és csak irodalmi tevékenységet folytatott. Regényeket is írt, közülük legjelentősebb a Bélteky ház, amely az első magyar társadalmi regény volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.