Először lesz látható a világhírű "böszörményi kincs"
2014. június 25. 10:45 MTI
Felfedezése után több mint 150 évvel, először mutatják be a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumban az úgynevezett "böszörményi kincset", az 1858-ban a város határában előkerült régészeti leletegyüttest.
Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere a kiállításról tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy július 2-tól az idén 90 éves múzeumban tárják az érdeklődők elé a 21, épen maradt egykori használati eszközből - sisakokból, kardokból, bronzüstből, bronz bográcsokból és bronzcsészékből - álló gyűjteményt.
Hajdúböszörmény neve ennek a leletkincsnek köszönhetően került fel a 19. század közepén Európa régészeti térképére - jegyezte meg a polgármester hozzátéve: a különleges kincset és Hajdúböszörmény nevét így az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig ismeri minden bronzkorral foglalkozó szaktudós.
Szekeres Gyula, a Hajdúsági Múzeum igazgatója elmondta: a kiállításnak külön jelentőséget ad az a körülmény is, hogy a leletegyütteshez tartozó, közgyűjteménybe került valamennyi tárgyat kiállítják. A kincslelet ilyen összetételben még soha nem volt látható az országban.
A "böszörményi kincs" kiállítása már az 1910-es évektől foglalkoztatta a helyieket, de ez idáig nem sikerült megvalósítani. Már a debreceni Déri Múzeum megnyitásakor tervezték, hogy az új kiállítás sikerének megalapozása érdekében a világhírű "böszörményi kincset" állítják ki. Az egyeztetéseket megkezdték a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Debreceni Református Kollégiummal, de a kiállítás nem jött létre - ismertette az igazgató.
Az 1930-as években a Déri Múzeum is csak mindössze három darab bronzkardot kapott kölcsön a Református Kollégiumtól egy rövid időszaki kiállítás céljából. Több mint 150 évet kellett várni arra, hogy a híres kincs végre Hajdúböszörményben is megtekinthető legyen - fűzte hozzá Szekeres Gyula.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap