Firenzében máglyán elégetik Savonarolát
2004. május 21. 12:25
Girolamo Savonarola 1452. szeptember 21-én született Ferrarában Az európai hírű ferrarai egyetemen a szabad művészetekből doktorált, de az orvosi kart már félbehagyta. Egyes források szerint szerelmi csalódás fordította a szerzetesi élet felé, mások szerint az Itália-szerte tapasztalt erkölcsi romlottság. 1475-ben belépett a dominikánus rendbe, 1482-ben került Firenzébe. A Szent Márk kolostor lektoraként a kolostorban és városszerte prédikált is, ekkor azonban még nem volt jó szónok és nem keltette fel a tömegek érdeklődését. Kudarca miatt egy hegyvidéki kisvárosba, San Giminianóba utazott, ahol egyszerű életvitele, őszinte beszédei hamarosan népszerűvé tették. Hírneve egyre nőtt, sokan már szinte szentként tekintettek rá, amikor 1489-ben ismét Firenzébe hívták. Kolostora, ahol 1491-ben perjellé választották, az egyház eredeti tisztaságát, a visszaélések megszüntetését, az egyházi reformokat és a társadalmi megújulást követelő igehirdetések színtere lett. Savonarola kipellengérezte a "Nagyszerű" Lorenzo de Medici erkölcstelen életmódját is, aki ezért száműzni akarta, ám betegsége megakadályozta ebben. Halálos ágyához ellenfelét hívta, de mivel nem bánta meg bűneit, Savonarola nem oldozta fel. A szerzetes ezután szétosztotta a kolostor vagyonát a szegények között és a domonkos rend régi életformáját, a koldulást választotta. Tüzes szónoklataiban támadta a pápaság intézményét, amikor 1494-ben VIII. Károly francia király Itáliába vonult, hálaadó misét mondott, mert így tisztul majd meg a bűnös állam. A franciák megérkezése után négy évig Firenze korlátlan ura lett. Igazságosabbá tette az adókat, betiltotta a szerencsejátékot, az uzsorát; üldözte a prostitúciót és a fényűzést. A Messiás közeli eljövetelét hirdetve máglyára dobatta a kockajátékokat, a nők szépítőszereit és a gyerekjátékokat, de a máglyákon hamvadt el számtalan könyv és festmény is. VI. Sándor pápa egyre veszélyesebbnek ítélte Savonarolát. Megpróbálta lefizetni, majd bíborossá kinevezni, ám nem járt sikerrel. A pápa végül kiközösítette Firenzét, s amikor felszólította az európai uralkodókat a firenzei kereskedők vagyonának elkobzására, a gazdag polgárok java és a hitében csalódott, a háborútól elszegényedett köznép Savonarola ellen fordult. A pápai ítészek skizmával (egyházszakadással), világi hatalom felhasználásával és eretnekséggel vádolták meg, ő a kínpadon mindent bevallott. Tagjai közül egyedül jobb karja maradt épen, hogy vallomását aláírhassa. Savonarolát és két társát 1498. május 23-án égették meg máglyán, ott, ahol egykor ő vetette tűzre a kincseket. Halála után valóságos kultusza támadt, napjainkban felmerült szentté avatásának gondolata is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap