Masszív római kori építményt tártak fel Franciaországban
2014. június 2. 08:48
Az észak-franciaországi Oise megyében, Pont-Sainte-Maxence egyik használaton kívüli futballpályája alatt az INRAP nevű francia állami régészeti szervezet szakemberei egy masszív, i.sz. 2. századi gall építmény maradványait tárták fel.
Korábban
A régészek több száz mészkőtömböt találtak a homokos földben eltemetve az egykori római út, a Compiègne-Senlis-i autópálya mellett. A szakemberek feltételezései szerint az épületet Antoninus (138-161) római császár uralkodása alatt húzták fel, ám röviddel megépítése után összeomlott. Az építmény 90 méter hosszú, 9,5 méter magas, ugyanakkor alig egy méter vastag volt.
Ez a merész építészeti koncepció minden bizonnyal közrejátszhatott az épület gyors összeomlásában, ahogyan az is, hogy homokra épült. A homlokzat közepén 13-17 boltív állt, amelyek annyira összetörtek, hogy elkerülték az illegális műkincskereskedők figyelmét, ugyanakkor az eltelt kétezer év meg se látszik rajtuk, köszönhetően a száraz homok nyújtotta klimatikus viszonyoknak.
A régészek egyelőre nem tudják, milyen célt szolgálhatott az épület. Feltételezhetően egy vallási szentély volt, amit egy vagyonos ember építtetett. A fríz mélydomborművén szinte az egész római-görög panteon megjelenik. A hellenisztikus stílusban készült domborművet valószínűleg nem helyben faragták ki.
A felfedezést rendkívülivé teszi, hogy itt-ott az eredeti festék is megmaradt, holott ez szokott a leghamarabb az enyészetté válni: a cinóber, a világoszöld és sárgás részek még ma is könnyen felismerhetők.
Érdekesség, hogy nemcsak az épületről nem maradtak fenn források, de az sem ismert, hogy a területen lett volna római kori gall település. Pont-Sainte-Maxence-nál eddig ősi kikötők és 4. századi érmék maradtak fenn a korból.
A területen bevásárlóközpont épül, a munkálatok megkezdéséig alig két hónapjuk maradt a szakembereknek. A tervek szerint egy átmeneti raktárba viszik a feltárt mészkő-tömböket, de hogy miként tudják azokat a helyszínről elszállítani a megadott rövid idő alatt a leletekben okozott esetleges károk nélkül, egyelőre nagy kérdés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap