Bizánckori táblagépet találták egy hajó roncsai között
2014. május 20. 14:15
Az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros, a Boszporusz európai oldalán található középkori kikötő feltárásán dolgozó török régészek egy 1200 éves fatárgyra bukkantak, amely a korban egyfajta táblagép: jegyzetfüzet és íróeszköz lehetett egyben.
A bizánckori fatárgyat a Boszporusz-szoros európai partján fekvő Yenikapi-negyed kikötőjében, egy hajóroncs között találták meg. A kikötő maradványaira a Marmaray-alagút építése során bukkantak 2004-ben. A tíz éve folyó feltárási munkálatok során 37 elsüllyedt hajó maradványait hozták felszínre, valamennyi hajó a 7. és a 11. század között épült.
Konstantinápoly ókori kikötője az i.sz. 4. században, I. Theodosius római császár (379-395) uralkodása alatt épült, a 10. század végéig használták, s a város legfontosabb kereskedelmi kikötője volt. Feltárása során a hajószerkezetek mellett eddig több tízezer különböző más lelet is előkerült, amelyek a több mint 8500 éve benépesült terület történetéről mesélnek.
A feltételezések szerint a fatárgy a hajó kapitányáé volt, fedele míves, s egy 7"-os mai tabletnek felel meg, ám sokkal vastagabb annál. Öt keretezett, viasszal borított táblából áll, ide lehetett jegyzetelni, ahogy azt a még mindig látható görög felirat is tanúsítja. A szerkezet primitív "alkalmazása" az alsó táblában van elrejtve egy kicsúsztatható fedél alatt, amihez súlyok jártak. A "jegyzetfüzet" tábláin négy-négy lyukat fúrtak, s valószínűleg bőrszíjjal fűzték egybe vastag lapjait.
Mivel a feltárt roncs kereskedőhajó volt, valószínű, hogy a tárgyat a kereskedelmi cikkek értékének megállapítására használták. Ilyen analitikai mérleget gyakran alkalmaztak, amikor egy érc vagy ötvözet fémtartalmát kellett megállapítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap