Öt hajóroncs a mélyből
2014. május 15. 12:10
Néhány nappal ezelőtt régészek bejelentették, hogy sikerült azonosítaniuk Kolumbusz Kristóf hajójának, a Santa Maria roncsait Haiti partjaitól északra a tenger fenekén. Az elmúlt években több látványos víz alatti felfedezést is tettek a szakértők, mi most ötöt mutatunk be.
Korábban
Anna királynő bosszúja
Az egyik leghíresebb kalózhajót 1710-ben Concord néven állította szolgálatba a Brit Királyi Flotta, ám egy év sem telt bele, és a franciák elfoglalták a több mint 30 méter hosszú vitorlást. Rabszolgahajó lett a La Concorde de Nantesra átnevezett fregattból, amely a franciaországi Nantes, Nyugat-Afrika, valamint a Karibi-térség között szelte a vizet.
A feltételezések szerint 1717-ben, Martinique szigeténél támadt rá egy bizonyos Ben Hornigold kalóz, aki azt később egyik emberének, a Feketeszakáll néven elhíresült Edward Teachnek (vagy Thatch) adta át. Feketeszakáll az 1700-as évek elején fosztogatta az Atlanti-óceán hajóit. Fiatalkoráról kevés információ maradt fenn: az angliai Bristol városában születhetett 1680-ban, pályájának csúcsán négy hajót és 300 kalózt irányított. Flottájának legújabb díszét Anna királyné bosszúja (Queen Anne's Revenge) névre keresztelte, amellyel a Beaufort-öbölnél zátonyra futott. Feketeszakáll kimenekült a süllyedő hajóból, de a Királyi Haditengerészet önkéntesei rátaláltak és egy ütközet során 1718-ban megölték.
Zászlóshajójából, az Anna királyné bosszújából 1996-os felfedezése óta több mint 250 ezer tárgyi leletet nyertek ki, többek között az 1,4 tonnás horgonyt, valamint ágyúit. Az expedíciót vezető Mark Wilde-Ramsing szerint Feketeszakáll a többi kalózhoz hasonlóan nem akarta a megtámadott hajókat elsüllyeszteni, csak rájuk ijesztett, hogy minél hamarabb megadják magukat, így a megfélemlítés során a vasat, üveget és ólmot tartalmazó lövedékek nagyon hatékonyak lehettek. A gránátokat akkor dobták át a másik hajó fedélzetére, amikor az már elég közel volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap