Korai Jézus-ábrázolást találhattak Egyiptomban
2014. május 5. 15:30
Egy középkori sírkamra rejtett földalatti helyiségének falán vélhetően Jézus Krisztus korai ábrázolását azonosították spanyol egyiptológusok az egyiptomi Oxyrhynchus egyik lelőhelyén.
Korábban
"Rendkívüli" - így jellemezte a felfedezést Josep Padró, a Barcelonai Egyetem régészprofesszora, aki idestova húsz éve végez ásatásokat az ősi papiruszairól elhíresült dél-egyiptomi város, Oxyrhynchus lelőhelyein. A spanyol régészek egy betemetett sír egyik földalatti helyiségében egy 6-7. századból való Jézus-ábrázolást találtak, a munka pedig akkora izgalmat váltott ki, hogy abba Egyiptom régiségügyi minisztere, Mohamed Ibrahim is bekapcsolódott.
A jelentős felfedezést maga Ibrahim jelentette be. A kutatók szerint a kopt festményekkel díszített sírok egyike egy nagyjából 17 éves korában elhunyt egyiptomi írnoké lehet, erre utal, hogy festékes fémtégelyeket, illetve tollhegyeket is találtak a fiatal férfi csontváza mellett.
A sírokra, illetve a Jézus-ábrázolásra a Katalán Egyiptológiai Társaság, a Montpellier-i és a Barcelonai Egyetem munkatársai bukkantak. A lelőhelyen korábban több, az egyiptomi Ozirisznek szentelt templomot is feltártak a régészek, azt azonban Padró nem tudta megmondani, hogy a kiváló állapotban megőrződött, 8 méter hosszú és 4 méter mély földalatti helyiség pontosan milyen célokat szolgált.
A felfedezést óriási munka előzte meg: egy építész és egy mérnök irányítása mellett 45 tonnányi követ kellett megmozdítani, hogy feltárhassák a leleteket. A sírokon belül az egyiptológusok öt vagy hat festékréteget azonosítottak a falon, ezek közül az utolsót a korai kereszténység idején Oxyrhynchusban élt koptok készítették. A növényi motívumok és feliratok mellett találták meg a vélhetően Jézust ábrázoló festményt: egy fiatal, göndör hajú, rövid tunikát viselő férfi képét, aki jobb kezével áldást oszt.
A festményt védelem alá helyezték, az egyiptológusok jelenleg a körülötte található feliratok fordítását végzik, hogy megbizonyosodjanak a férfi, illetve az írnok személyazonosságáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap