Soha nem látott fotók a Wright-testvérek repülőgépeiről
2014. április 25. 16:02
A Wright-fivérek - Orville és Wilbur - első repülése ugyan csak 12 másodpercig tartott, de másnap négy újság is „lehozta” a világraszóló eseményt. Az észak-karolinai Kitty Hawk felett 1903. december 17-én végrehajtott műveletet kezdetben nem övezte akkora érdeklődés, de olyan következményei lettek, ami fordulópontot jelentett az emberiség történetében.
Korábban
A nevezetes dátum előtt három nappal már tettek néhány kísérletet a Wright-fivérek, de ezek mindegyike kudarcot vallott. Ez a decemberi nap azonban örök hírnevet szerzett az Ohio államban született fiúknak, akiknek régi vágyuk volt a levegő meghódítása.
Kitty Hawkra az állandó szélmozgás miatt esett a választás; az erős széllökések ugyanis veszélyesek lehettek volna, egy jó ellenszél segíthette a gépet, ha a szélcsöndben saját motorja nem lett volna elegendő. A nap negyedik repülése volt az egyetlen, amelyet valójában irányítani is tudtak, Wilbur 279 métert repült 59 másodperc alatt. 1905-ben már 25 mérföldet tudtak megtenni, óránként 30 mérföldes sebességgel.
Az itt látható képeket - összesen 19-et - a New York-i Swann Gallery árverezi el, amelynek nagy részét egy William Preston Mayfield nevű fotográfus készítette, s 20-30 ezer dollárért üthetik le a csütörtök délután kezdődő aukción. A képek többsége korábban nem volt látható, mivel magángyűjteményekben voltak, s egy az aviatikáért rajongó férfi, bizonyos Walt Burton gyűjtötte össze, majd adta el őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.