Folytatódik a Vatikáni Könyvtár kéziratainak digitalizálása
2014. március 21. 11:23 MTI
A Vatikáni Könyvtár újabb háromezer értékes kézirata, a katolikus egyház legjelentősebb történelmi dokumentumainak egy része kerül fel internetre a bibliotéka és a japán NTT DATA közti megállapodás eredményeként.
Korábban
A távol-keleti informatikai-technológiai cég öt speciális szkennert szerel fel a Vatikáni Könyvtár kézirattárában. A számítógépes másolókkal négy évig tart majd a másfél millió oldalt kitevő kéziratok digitalizálása. Így a már korábban digitalizált kéziratokkal 2018-ig összesen 15 ezerre emelkedik a számítógépen a világ bármely részéről konzultálható, a II. századtól a XX. századig terjedő vatikáni dokumentumok száma.
A most aláírt megállapodás csak a kezdetét jelenti egy nagyobb szabású együttműködésnek, melynek eredményként megőrizhető és online kutatható lesz a Vatikáni Könyvtárnak mind a 82 ezer olyan kézirata, amely az emberiség történelmi örökségének tekinthető, s ami mintegy 41 millió oldalt jelent - jelentette be Cesare Pasini, a Vatikáni Könyvtár prefektusa a megállapodás csütörtöki aláírásakor.
A világ egyik leghíresebb könyvtárának vezetője Ivamoto Tosióval, az NTT DATA elnökével tartott közös sajtótájékoztatót. Elmondták, hogy a háromezer kézirat digitalizálása 18 millió euróba (mintegy öt és fél milliárd forintba) kerül. A digitalizálás finanszírozását bárki támogathatja online felajánlással. A szponzorok neve felkerül az általuk fizetett digitális kódexoldalak mellé.
A japán céggel való együttműködés első szakaszának eredményeként a Vatikáni Könyvtár újabb páratlan értékű kéziratai kerülnek fel az internetre, köztük az 5. századi úgynevezett Vergilius-kódex, amelyet a festő Raffaello is olvasott, és 1600-ban került a vatikáni kézirattárba, továbbá egy 16. századi kódex, amelyben az Iliász eposza görögül és latinul is olvasható. Digitalizálnak egy ugyanerre a korra datált azték kéziratot, héber és arab nyelvű kódexeket; azt a kódexet is, amely Firenze egykori ura, Lorenzo il Magnifico tulajdona volt, és amelyben Dante Alighieri Isteni Színjátékához Sandro Botticelli festett illusztrációkat.
Jean-Louis Brugues érsek, vatikáni levéltáros-könyvtáros elmondta, a kódexek digitális hozzáférhetőségének elindítása Ferenc pápa sokszor ismételt mondatát tükrözi, azt, hogy az egyház kimozdul önmagából és elmegy a világ és a társadalom peremére. Ugyanezt teszi kulturális téren a Vatikáni Könyvtár is azzal, hogy megnyitja kapuit és az eddig csak a Rómába eljutó tudósok által konzultálható kincseit az egész világ rendelkezésére bocsátja - mondta az érsek. A digitalizált kéziratok itt érhetők el.
A 15. század közepén alapított Vatikáni Könyvtár a világ egyik legjelentősebb kutatókönyvtára 180 ezer kézirattal, 16 millió könyvvel és 150 ezer nyomtatvánnyal, rajzzal, metszettel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap