Meghalt az auschwitzi női zenekar magyar származású tagja
2014. január 30. 09:15 MTI
Meghalt 88 éves korában Violette Jacquet-Silberstein, az auschwitzi haláltábor női zenekarának magyar származású tagja, akit egy petrozsényi zsidó család sarjaként deportáltak.
Korábban
A holokauszt-túlélő Párizsban hunyt el még kedd este. 2009 márciusa óta az Invalidusokban viselték gondját.
Violette Jacquet-Silberstein 1925. november 9-én született a Hunyad megyei Petrozsényban. 1943-ban az auschwitzi megsemmisítő táborba deportálták szüleivel együtt, akiket soha nem látott viszont. Neki úgy sikerült elkerülnie a gázkamrát, hogy hegedűsként tagja lett a létesítmény mintegy negyven nőt számláló zenekarának, amelynek minden nap játszania kellett, amikor a zsidó foglyok elindultak, illetve visszatértek a kiparancsolt munkából. Vasárnap délutánonként a tábor SS-tisztjeit kellett szórakoztatniuk.
Silbersteint 1944-ben a bergen-belseni táborba irányították, 1945. április 15-én végül az angol katonáktól kapta vissza szabadságát. A háború után párizsi, majd touloni kabarékban énekelt. 2005-ben Les sanglots longs des violons de la mort (A halál hegedűinek hosszú zokogása) címmel közzétette élete gyerekeknek szóló elbeszélését, amelyből 2009-ben színdarab is készült. Holokauszt-túlélőként rendszeresen beszélt az Auschwitzban töltött időszakról. Violette Jacquet-Silberstein a francia Becsületrend lovagi fokozatának birtokosa volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap