Ellopták Kambodzsa egyetlen Buddha-ereklyéjét
2013. december 17. 10:55 MTI
Buddhista szerzetesek tüntettek kedden reggel a kambodzsai fővárosban, követelve a phnompeni kormánytól, hogy sürgősen szerezze vissza az ország egyetlen Buddha-ereklyéjét, amelyet egy héttel ezelőtt loptak el ismeretlenek egy hegytetőn álló szentélyből.
Korábban
A mintegy 150 szerzetes nemzeti színű zászlókat és vallási lobogókat lengetve, transzparenseket a magasba emelve követelte a kormánytól, hogy "tegyen sürgős lépéseket" a Buddha maradványainak tartott relikviák visszaszerzésére és indítson "komoly vizsgálatot" az ügyben.
A hatóságok pénteken jelentették be, hogy a fővárostól 45 kilométerre északnyugatra fekvő egykori királyi város, Udong egyik hegyének tetején emelt szentélyből eltűnt egy aranyurna, benne a Buddha testrészeiként tisztelt fogakkal, csontokkal és hajtincsekkel.
Ek Tha kormányszóvivő hangoztatta, hogy a kambodzsaiak számára óriási vallási és kulturális jelentőséggel bír a relikvia, amelyet a buddhista hívek évezredek óta nagy becsben tartanak.
A szóvivő szerint a lopást kedden fedezték fel, amikor az egyik őr, akit egy kutya ugatása ébresztett fel mély álmából, arra ébredt, hogy a szentély ajtaja nyitva, az ereklyetartó ládikának pedig hűlt helye van. A hatóságok vasárnap őrizetbe vettek öt gyanúsítottat, de az eltűnt ereklyéknek egyelőre nyoma sincs.
Az ellopott ereklyéket még a néhai Norodom Szihanuk király hozta magával 1957-ben Srí Lankáról Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából. A csontokat 2002-ben egy pazar ceremónia keretében, tízezrek kíséretében vitték a mai fővárosból, Phnompenből az udongi szentélybe. A délkelet-ázsiai ország 14,8 millió lakosának 90 százaléka a buddhista vallás követője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap