Garibaldi magyar parancsnoka
2014. február 12. 11:53
Éber Nándor 1826. május 23-án született Pesten, ahol apja, Eberl János számvevőségi tanácsos volt a magyar királyi udvari kincstárnokságnál. A pesti egyetemen folytatott jogi tanulmányok után Bécsben elvégezte a diplomáciai pályára felkészítő Keleti Akadémiát. Néhány hónapnyi külügyminisztériumi gyakornokoskodást követően 1848 elején kinevezték a konstantinápolyi osztrák követséghez titkárnak, a márciusi forradalom után azonban, állását otthagyva, hazatért. Novembertől az Országos Honvédelmi Bizottmány mellett nyert alkalmazást, a következő év májusától pedig a külügyminisztériumban lett titkár, júniustól elnöki titkár.
Korábban
A szabadságharc leverése után kimenekült az országból. Először Egyiptomba, majd Kis-Ázsiába utazott, ahonnét 1850 végén Angliába ment, ahol hadtudományi munkákat is tanulmányozott. Barátja és támogatója, William White képviselő, a magyar menekültek segélyezésére létrejött bizottság tagja közvetítésével magánórákból tartotta el magát. A diplomata végzettségű Éber, anyanyelvén kívül tudott németül, franciául, angolul, olaszul, törökül és arabul, de zongoraleckéket is adott, sőt Dante Isteni színjátékának egyes énekeit is magyarázta. A kevésbé izgalmas és fordulatos tanítóskodásból a krími háború jelentette számára a szabadulást.
1853 januárjában az egyik edinburgh-i újságban jelent meg egy cikke a keleti kérdésről. Amikor hónapokkal később Éber elégedetten látta, hogy helyzetértékelése helyesnek bizonyult és előrejelzései sorra beigazolódtak, küldött egy írást a témáról a The Timesnak is. Az Európa hatodik nagyhatalmának tekintett lap 1854 márciusában Thesszáliába, az év decemberében pedig a Krímbe küldte haditudósítónak Ébert, aki először az Omer pasa parancsnoksága alatt a Duna-vonalat az oroszok ellen védő török sereghez csatlakozott, majd a betörő görög csapatok ellen harcoló Faud pasa vezérkari főnöke lett, ezredesi rangban. Jelen volt Szevasztopol hosszú ostrománál is: folyamatos, fülsiketítő ágyúdörgés közepette írta a szövetséges csapatok parancsnokait sem kímélő tudósításait.
A békekötés után, egészen 1859 tavaszáig Konstantinápolyban maradt, a török helyzetről szolgált hírekkel. Itt találkozott Klapka György tábornokkal, és 1859 áprilisában az ő kíséretében érkezett Itáliába. Haditudósítói szerepe mellett a Magyar Nemzeti Igazgatóság megbízottjaként azt is feladatul kapta, hogy mozdítsa elő az osztrák hadseregben szolgáló magyar katonák átállását. Ez ügyben június 6-án Novarába sietett, ahol az osztrák hadsereg Magentánál fogságba esett több mint 5000 katonáját őrizték, közülük 5-600 magyar nemzetiségű volt. Némi huzavona után a magyar légió felállítását kimondó királyi rendeletet június 10-én jelentette meg II. Viktor Emánuel. Éber ettől az időszaktól kezdve aktív részesévé vált a magyar emigrációban kidolgozott terveknek, amelyek szoros kapcsolatban álltak az olasz politikai helyzettel.
PETE LÁSZLÓ ÍRÁSÁNAK FOLYTATÁSA A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN TÉLI SZÁMÁBAN OLVASHATÓ
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap