Nőt rejthet a III. Richard mellett talált ólomkoporsó
2013. október 18. 15:28
Mégsem egy középkori lovagot, hanem egy nő csontjait rejtheti az a rejtélyes ólomkoporsó, amelyet néhány méterre találtak III. Richard sírjától – közölték brit régészek.
Korábban
Mint ahogy arról többször beszámoltunk, III. Richard régóta elveszettnek hitt csontjait tavaly augusztusban, egy leicesteri parkoló alatt találták meg brit régészek. Az 1485-ös bosworth-i csatában elhunyt királyt sebtében temették el a ferences rendi Grey Friars templomban, az épületet azonban a 16. században lerombolták, így a csontokkal együtt nyoma veszett. A Leicesteri Egyetem később DNS-vizsgálatot végzett, és az eredményeket összevetette III. Richard leszármazottainak genetikai anyagával, amely során bizonyítást nyert, hogy a csontok valóban a királyé voltak.
A régészek több sírt is találtak III. Richard maradványai mellett, köztük egy rejtélyes kőkoporsót, amelyben a fedél felnyitása után egy ólomkoporsóra bukkantak. A külső, kőből készül koporsó 2,1 méter hosszú, egyik végén 60, a másikon pedig 30 centiméter széles, és nyolc ember kellett hozzá, hogy ki tudják emelni az ólomkoporsót.
A Leicesteri Egyetem szakértői eleinte úgy gondolták, hogy „lakója” az 1356 és 1362 között elhunyt középkori lovag, bizonyos Sir William de Moton volt, de felmerült, hogy a csontok a Grey Friars két egykori vezetőjének egyikéé, Peter Swynsfeldé vagy William of Nottinghamé lehetnek. A kutatásban váratlan fordulat következett be, miután kiderült, hogy az illető valószínűleg nő. Ennél pontosabbat egyelőre nem lehet tudni, mindenesetre az ólomkoporsó magas társadalmi státusra vall - talán a templom egyik jótevőjéről van szó.
A leletet augusztusban szállították el a New Street-i lelőhelyről, majd a Leicesteri Királyi Kórházba vitték, hogy megvizsgálják, maradt-e bármilyen szövet a koporsóban. A lábnál található apró nyílásnál elhelyezett endoszkóp kamera azt mutatta, hogy csak a csontok és a haj vészelte túl az idők viharait. A koporsót visszavitték az egyetemre, itt kinyitották, majd kiemelték a csontvázat; jelenleg a csonttani vizsgálat eredményeire várnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap