Megtalálták a brazil császár fogkeféjét
2013. szeptember 23. 10:38 MTI, Múlt-kor
Kétszázezer 17-19. századi lelet, köztük II. Péter brazil császár fogkeféje került a felszínre a Rio de Janeiro-i metró bővítése előtt megkezdett leletmentő ásatás során.
Korábban
Több mint kéttucat régész és történész kezdte meg az ásatási munkálatokat tavaly márciusban Rio északi részén. A terület – amely egykoron mészárszék volt – a volt császári palota mellett található, és az uralkodói család szemétlerakójaként szolgált. Claudio Prado de Mello ásatásvezető régész tájékoztatása szerint a leletek feltűnően jó állapotban kerültek elő. Némely szinte érintetlen volt, s több tárgyat is egy darabban találtak meg a szakemberek.
A Brazíliát 1831 és 1889 között irányító II. Péter elefántcsontból faragott fogkeféje megbarnult, sörtéi elenyésztek, de még mindig jól olvasható rajta gazdájának neve: „Őfelsége, a Brazil Császár”. Előkerült Mária Pia portugál királyné (1847-1911) bödöne is; ebben egykor mentolos fogkrém lehetett, amelyet egy európai vegyész készíthetett a királynénak.
A lelőhelyről tucatnyi, épségében megmaradt üveg- és kerámiapalack került elő; ezekben a császári családnak szánt, Európából importált víz lehetett. Hat palack még mindig zárva van, a bennük lévő folyadékokat laboratóriumban fogják azonosítani. A munkálatok során tucatnyi pénzérme, pipa, illetve egy aranygyűrű is előkerült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.