A feketepiacról mentették ki a rendkívüli etruszk leletet
2013. június 28. 10:51 MTI
Az utóbbi évtizedek legjelentősebb etruszk leletét mutatták be csütörtökön az olasz hatóságok; a gazdag faragású szarkofágokat, egykor aranyozott szobrokat, bronz fegyvereket, kerámia edényeket és egy kottaboszjátékot sírrablóktól kobozták el évekig tartó nyomozás eredményeként.
Korábban
A közép-olaszországi Perugiában tíz évvel ezelőtt, egy lakóház alapozása közben bukkantak az építőmunkások a hellenisztikus kori érintetlen etruszk fejedelmi temetkezési helyre, benne a ritkaságszámba menő kincsekkel. A törvény előírását megszegve az építtetők nem jelentették a felfedezést a hatóságoknak, hanem megpróbálták a feketepiacon eladni a felbecsülhetetlen értékű leleteket.
A hatóságok két éve, egy ismert római műkincscsempésznél találtak egy szobrot ábrázoló fotót és egy szoborfejet, amellyel a lelet valódiságát akarta bizonyítani a lehetséges vevőknek. A fénykép és a szobortöredék nyomába eredve derítették ki a nyomozók, hogy a perugiai építtetők egy eddig ismeretlen, leletekben gazdag etruszk temetkezési helyet tártak fel illegálisan.
Mire felgöngyölítették a hálózatot, a sírrablók már eladtak öt vagy hét szarkofágot umbriai magángyűjtőknek, további 15, csata- és mitológiai jelenetekkel gazdagon díszített kőkoporsót pedig a földbe ásva rejtettek el vevőre várva. Az olasz régészek megállapították, hogy a már ismert Cacni etruszk arisztokrata család temetkezési helye került elő.
Az etruszkok csak kevés írásos emléket hagytak maguk után, ezért történetük megismerése szempontjából rendkívüli fontosak a tárgyi emlékeik. A sírrablók által megtalált sírkamrák a 3-2. századból származnak, abból a korból, amikor az etruszkok már kezdtek beleolvadni a római lakosságba. A régészek remélik, hogy a rendkívülinek mondott leletek tanulmányozása, a temetkezési hely alaposabb feltárása segít többet megtudni a Perugia környéki etruszk lakosság eddig kevéssé ismert történetéről, sorsáról.
A csütörtökön bemutatott régészeti leleteket az utóbbi három évtized legjelentősebb felfedezésének nevezte Massimo Bray, a kulturális javak minisztere, aki egyben sürgette a műkincsek nemzetközi kereskedelmének hatékonyabb ellenőrzését, az olasz kulturális örökség védelmének reformját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap