Náci kollaboráns lehetett az olasz Schindler
2013. június 21. 11:59
Több ezer zsidó életét mentette meg az olasz Schindlernek is nevezett Giovanni Palatucci, aki a dachaui koncentrációs táborban vesztette életét. Egy új kutatás azonban sötét árnyékot vet makulátlan életére.
Korábban
A washingtoni Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum „száműzi” tárlatából Giovanni Palatuccit, több zsidó szervezet és a Vatikán pedig a hírek szerint újra áttanulmányozná életművét, miután napvilágot látott egy új kutatás, amelynek legfontosabb megállapítása, hogy az "olasz Schindler" valójában náci kollaboráns volt.
A Montallában (Avellino) született, jogász végzettségű Palatucci az 1938-as faji törvények hatályba lépése után mint a fiumei rendőrség idegenrendészeti osztályvezetője mintegy ötezer zsidónak szerzett „árja levelet”, hamis vízumot a második világháború idején, ami segített nekik a háború túlélésében, s amely iratokkal sokuknak Dél-Olaszországban Palatucci püspök unokatestvére tudott oltalmat adni.
Olaszország kapitulációja (1943) után Fiume náci megszállás alá került, Palatucci azonban maradhatott posztján és folytatta zsidómentő tevékenységét. A Gestapo 1944. szeptember 13-án tartóztatta le, halálra ítélték, de végül a dachaui koncentrációs táborba deportálták, ahol 1945. február 10-én, két hónappal a tábor felszabadítása előtt hunyt el – nem tisztázott, hogy lelőtték, vagy alultápláltság miatt halt meg. A Jad Vasem múzeum 1990-ben adta meg Palatuccinak a Népek Igaza érdemrendet, 2005 márciusában pedig megkezdődött Palatucci boldoggá avatási eljárása.
A New York-i Centro Primo Levi (Centre for Jewish Studies) által végzett új kutatás azonban „mítosz”-nak tartja Palatucci második világháborús szerepét, s arra a következtetésre jut, hogy a férfi tisztségéből adódóan közreműködött a fiumei zsidók bevagonírozásában és Auschwitzba való deportálásukban. A kutatók állítása szerint Palatucci zsidómentő akcióit családja találta ki a háború után, amit lelkesen támogatott az olasz állam és a katolikus egyház. Azt nem tagadják, hogy a férfi Dachauban hunyt el, de az alakja köré szőtt legendától eltérő okok miatt: valószínűleg összeveszett feljebbvalóival, s így kerülhetett a táborba.
A Jad Vasem közölte: újra átvizsgálja a Palatucci életével kapcsolatos forrásokat, s így tesz a Vatikán is, ahol egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint – amennyiben egy, az erre a feladatra felkért történész is hasonló eredményre jut – lezárulhat a boldoggá és szentté avatási eljárás a hivatalosan mártírnak nevezett fiumei tisztviselő ügyében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap