Megtalálhatták a kegyetlen élvhajhász kínai császár sírját
2013. április 18. 10:58 MTI
Egy ezerötszáz évvel ezelőtt hatalmon lévő kínai császár feltételezett sírját fedezték fel a régészek az ország keleti részén fekvő Csiangszu tartományban. Kegyetlen uralkodó volt, valószínűleg a főemberei gyilkolhatták meg.
Korábban
A Jangcsu városban feltárt húsz négyzetméteres sírhely a feltételezések szerint Szuj Jang-tinek, a rövid életű Szuj-dinasztia (581-618) második és egyben utolsó császárának végső nyughelye. A helyszínen talált sírkő és rajta a halál időpontját jelölő felirat alapján valószínűleg az ő sírját találták meg. "Továbbra sem vagyunk azonban teljesen biztosak abban, hogy ez a császár végső nyughelye, mivel a történelmi feljegyzések szerint a sírját többször is áthelyezték" - mondta Su Csia-ping, a jangcsui régészeti intézet munkatársa.
A sírhelyet tavaly fedezték fel egy építkezési területen, közvetlenül egy másik sír mellett, amelyről a régészek azt gondolják, hogy a császárné végső nyughelye lehet. A sírban talált tárgyak között van egy arany és jáde díszítésű öv és egy hurok formájú rézkarperec is. Szuj Jang-ti kegyetlen és élvhajhász zsarnokként vonult be a történelembe.
Nevéhez hatalmas vállalkozások fűződnek: ő fejezte be a Nagy-csatorna építését, amelyet később kibővítettek, hogy összekösse Hangcsout és Pekinget, elnyerve a világ legnagyobb mesterséges vízi útjának címét. Az uralkodó emellett számtalan palotát és hajót építtetett több millió munkással. A császárt végül a saját főemberei gyilkolták meg 618-ban, ami magyarázatot adhat az extravaganciájáról hírhedt uralkodó sírjának viszonylag kis méretére - mondták a szakemberek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap