Wallenberg: ember az embertelenségben
2013. április 5. 18:27 MTI
Raoul Wallenberg egykori zsidómentő svéd diplomata emlékére fotó- és dokumentumkiállítás nyílt pénteken a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Ember az embertelenségben címmel.
Korábban
"Wallenberg szimbolikus figurája annak az igazságnak, hogy ha valaki meg akarja őrizni az emberségét, van olyan helyzet, amikor azt csak nagy áldozatok árán tudja megtenni" - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök a tárlat megnyitóján. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint Raoul Wallenberg sorsa jól mutatja, hogy a nagypolitikai érdekek miként befolyásolják egy ember megítélését.
"Az egymással viaskodó diktatúrák szomorúan példázzák: míg Wallenberg sok zsidó származású embert mentett meg, sorsa úgy alakult, hogy amikor megjelent a másik diktatúra, kényelmetlenné vált a személye és titokzatos módon tűnt el" - mondta püspök. Bölcskei Gusztáv úgy vélte, hogy a Dóczy Gimnáziumban nyílt kiállítás méltó Wallenberg életéhez, és kapcsolódik Szabó Magda Abigél című regényének történetéhez is: "ki az, aki olyan időszakban, amikor embereket meg akarnak különböztetni, származásuk, felekezetük szerint, akkor megteremt olyan légkört, ami segít az emberséget megőrizni. Ez a kiállítás segít megérteni, hogy lehet embernek maradni az embertelenségben".
Raoul Wallenberg svéd diplomata Magyarországon, a svéd nagykövetség munkatársaként 1944 júliusa és decembere között több tízezer ember életét mentette meg Budapesten azáltal, hogy svéd dokumentumokat biztosított számukra, és svéd fennhatóság alatt álló úgynevezett védett házakban helyezte el őket. Tevékenységéért Izraelben a Világ igazaként tartják számon. 1945 januárjában látták utoljára életben. Sorsáról ezt követően kevés hiteles dokumentum maradt fenn. Valószínűleg a Magyarországra benyomuló szovjet csapatok tartóztatták le kémkedés vádjával, majd Moszkvába hurcolták. Nem tudni pontosan, hol, hogyan és mikor halt meg, ahogyan azt sem, hogy hol nyugszanak földi maradványai.
A Dóczy Gimnázium és a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány által szervezett Ember az embertelenségben című fotó és dokumentumkiállítást április 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők Debrecenben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- 15:10
- 14:47
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap