Ritka fotók az 1943-as észak-afrikai hadjáratról
2013. március 21. 17:44
A LIFE magazin internetes oldala fotósorozatot közölt a 70 évvel ezelőtti észak-afrikai hadjárat legfontosabb pillanatairól. A fényképek 1943 tavaszán, Tunéziában készültek, amikor a nyugati szövetségesek már a németek fölé kerekedtek, s csak idő kérdése volt a győzelem.
Korábban
Az észak-afrikai hadszíntéren a harcok 1940 júniusától 1943 májusáig zajlottak a szövetséges nyugati erők és a német illetve az olasz hadsereg között. Habár nem az afrikai kontinens volt a második világháború legjelentősebb ütközeteinek színtere, mégis az itt kivívott siker elengedhetetlenül szükséges volt a hitleri Németország legyőzéséhez.
Afrikában 2-300 ezren vesztették életüket, a legsúlyosabb veszteségeket a britek szenvedték el: 200 ezer ember hunyt el, került fogságba, sebesült meg vagy tűnt el. A Szahara végeláthatatlan sivatagjában zajló ütközeteket több fotós, köztük Eliot Elisofon örökítette meg. Az itt látható képek 1943 tavaszán, Tunéziában készültek, amikor a szövetségesek már majdnem a kezükben érezhették az afrikai győzelmet, s mielőtt a német illetve olasz csapatok megkezdték volna átkelésüket Olaszországba.
Készenlétben a tüzérség
Így rejtsd el a két és fél tonnás teherautót
Douglas A-20-asok kötelékben
Menedék a bombázások elől
Amerikai rajtaütés egy német álláson
Egy vérrel és olajjal beszennyezett amerikai katona próbál egy tablettát lenyelni egy kilenc Messerschmitt kötelékéből álló támadást követően, amelyben három társa életét veszítette. A mellette álló tiszt a fotó elkészülte után ujjával nyomta le a pirulát.
Sebesült német katona fogságban
Tunéziából hazaküldött fénykép
George Smith Patton, aTunéziában harcoló II. amerikai hadtest vezetője
Amerikai katonák
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap