A malenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagymaroson
2013. január 7. 10:59 MTI
A második világháború végén és azt követően a Szovjetunióba kényszermunkára, malenkij robotra elhurcoltak tiszteletére tartottak megemlékezést a Pest megyei Nagymaroson vasárnap.
Korábban
Az eseményen Harrach Péter országgyűlési képviselő kiemelte, az a közösség, amely emlékezik, amelynek fontos a múlt, a hagyományos értékek és "minden élő és eltávozott tagja", reményt ad Európának, hogy van jövője. A kisebbik kormánypárt képviselője emlékeztetett, csaknem 70 éve mintegy 600 embert hurcoltak el a Dunakanyar három településéről, Nagymarosról, Zebegényből és Kismarosról.
A több mint száz elhunytnak, valamint a hazatérteknek a történelem "beletaposott" az életébe - mondta, hozzátéve: három zárt, gazdag kultúrával rendelkező közösségben, fiatalként tervezték az életüket, de megjelent "egy másik világ", amely "hazájában félelmet és elnyomást teremtett", és "beszippantotta" őket. A politikus arra kérte az emlékező közösségeket, hogy továbbra is tiszteljék hagyományaikat és tagjaikat, ezzel adjanak reményt Európának.
Gróh János Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője azt hangsúlyozta, ami itt történt, az jellemző a múlt századi történelemre: a háborút egy jobb világban való reménykedés követte, helyette azonban csalódás következett. A 20. század a népirtások százada, amelyben a nagy történelmi tragédiák "a kisemberek tragédiáján" keresztül jelentek meg, és a malenkij robot is példa erre - tette hozzá.
Azt mondta, szülőket, nagyszülőket, családtagokat siratnak, akik örökre idegenben maradtak. De akik hazatértek, azok maradandó sebeket szereztek - mutatott rá. Megjegyezte, származásuk miatt hurcolták el őket, de "sorsuk magyar sors". Meg akarta alázni, törni őket a rendszer, ezért a túlélőket is arra akarták kötelezni, hogy felejtsék el a történteket - idézte fel. Úgy fogalmazott, ezért övezte hallgatás a malenkij robotot, ezért hiányzik ma a társadalom történelmi tudatából ennek emléke.
Petrovics László polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a malenkij szó oroszul kicsi munkát jelent, de hogy valójában mennyire volt kicsi, azok tudják, akik megélték. A valóságban embertelen körülmények között végzett rabszolgamunka volt - hangoztatta. Kiemelte, a kommunista kormányok nem segítettek a hazatérőknek, a téma tabu volt, a részleteit máig nem tárták fel teljesen, holott a második világháború egyik legnagyobb magyar tragédiája volt.
Úgy vélte, míg ma például a holokauszt mindennapos téma, a malenkij robotról keveset beszélnek. Ezért fontos feladat az emlékezés, hogy ma is tudják, mit történt akkoriban, hogy szebb és igazságosabb legyen a jelen, és hogy ne fordulhasson elő ismét a malenkij robothoz hasonló eset. A nagymarosi római katolikus templomban az esemény alkalmából gyászmisét mutatott be Beer Miklós váci megyés püspök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.