Elárverezték a vitatott eredetű kínai császári pecsétet
2012. december 18. 13:30 MTI
A törvényes eredettel kapcsolatos kételyek ellenére 1,12 millió euróért (több mint 300 millió forintért) elárvereztek hétfőn Párizsban egy Csing-dinasztia korából származó kínai császári pecsétet.
Korábban
A kínai hatóságok szerint a Csian Long császár (1736-1795) idejéből származó műkincset 1860-ban lopták el a francia-brit megszállás idején a pekingi Nyári Palotából egy fosztogatás idején. A kínai törekvések, hogy kivegyék a tételt a kalapács alá kerülő műtárgyak listájáról, meghiúsultak.
A ritka parajzöld vésett jáde császári pecsét a várt eladási ár többszöröséért kelt el; az Artcurial aukciós ház előzetesen mindössze 150-200 ezer euró bevételre számított. A pecsétbe hat írásjelet véstek, amelyek jelentése "a császári művek könyvtárában való őrzésre megvizsgált művek nagy pecsétje".
A Társaság a Kínai Művészet Védelméért Európában (APACE) nevű szervezet még az utolsó pillanatban, vasárnap is azt követelte az aukció szervezőitől, hogy vonják vissza az árverésről a kicsiny, 2x4,5x3 centiméteres tárgyat, de hiába. Az árverezőház szerint a pecsét, amely egy család magángyűjteményében volt a XIX. század végétől, nem a pekingi Tiltott Városból származik, és úgymond a szervezet egyébként sem tudta bizonyítani, hogy a kínai hatóságok nevében jár el.
1860. október 18-án, a második ópiumháború idején Lord Elgin brit főparancsnok elrendelte a Jong Cseng és Csian Long császárok által építetett Nyári Palota és kertek lerombolását, amelyet a francia és brit csapatok kifosztottak és felgyújtottak. A pusztítás máig fájdalmas megalázást és sebeket okozott a kínaiaknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap