Antall öröksége
2013. december 12. 08:41 Antall Péter
Korábban
Belülről fakadó hazafiság
A rendszerváltoztatás után előkerült iratokból kiderült, hogy végig lehallgatták, rendszeresen megfigyelték apám telefonját; megismertük a ráépített ügynökök névsorát is. Szomorú olvasmány volt. Nem hitte, hogy a hálózat ennyire hatékonyan működik. A barátok, ismerősök között akadt olyan, akiről sejtette, hogy besúgó. Nagyon megviselte, hogy olyanok is akadtak ezek között, akiket tisztelt, szeretett. Furcsa, de talán bűntudattal gondolt azokra az emberekre, akiket éppen azért zaklattak és szerveztek be, mert az ő barátai voltak. Többeket zsarolással, megfélemlítéssel igyekeztek rávenni arra, hogy jelentsenek róla. Az ügynökügyben tanúsított magatartását is ez befolyásolta: „Ameddig Horn Gyula és Gál Zoltán ülhet velem szemben a Parlamentben, nem fogok megalázott, meggyötört embereket pellengérre állítani”.
Az ő hazafisága nem a kimutatott érzelmekről szólt. Belülről fakadt, természetes volt. Minden világpolitikai eseménynél először azt gondolta végig, hogyan hathat az Magyarországra. Kisgyermekkorunktól kezdve minket is hazaszeretetre nevelt. Az akkoriban velünk megosztott gondolatai néha évekkel, évtizedekkel később nyertek értelmet. Ebbe beletartozott az is, hogy a határon túli magyarokról ne csupán tudjunk, de ismerjük is meg őket. Ezért például több alkalommal utaztunk együtt a Felvidékre. Megjegyzem, fontosnak tartotta, hogy elvigyen minket Auschwitzba is.
Édesapjának a II. világháború alatti menekültügyi tevékenységét szó szerint testközelből kísérte végig. Ellátogatott a lengyel menekültek táboraiba. Vele volt a hamis papírokkal bújtatott lengyelországi zsidó menekültek szálláshelyén. Nagyapám rajta volt a Gestapo körözési listáján. Szakasits Árpád telefonon figyelmeztette, hogy meneküljön. Ő mégis feladta magát, mert úgy vélte, ha nem találják, a családján állnak bosszút.
Antall Péter teljes cikke a Múlt-kor magazin 2010 nyári számában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap