Évszázados emlékek egy székesfehérvári magángyűjteményben
2012. október 4. 12:37 MTI
Több évszázados, római és középkori kőfaragványok, bélyeges - a készítő nevével jelölt - téglamatuzsálemek tucatjai sorakoznak rendszerezve, felcímkézve, polcokra rakva egy székesfehérvári családi ház udvarán. A 70 éves Körösi Jenő több évtizeden át gyűjtötte, "babusgatta" őket, október hetedikétől pedig állandó kiállításon mutatja be kincseit a fehérváriaknak.
Korábban
Építkezéseken kutatta fel, kiskocsival húzta haza a "köveket"
"Az első kőfaragványt egy közeli ház építésénél találtam úgy harmincöt évvel ezelőtt. A sárkányos, inda- és levéldíszes, 12. századi kő a Szent István Király Múzeumba került" - emlékezik vissza a gyűjtemény megalapozásának első mozzanataira a pályafutását kőművesként kezdő, majd tejipari keverőtisztként folytató és befejező gyűjtő. Szavai szerint mindig érdekelte a történelem, a helytörténet, a néprajz. Iskolában egyiket sem tanulta, de szívósan igyekezett minél többet elsajátítani belőlük.
"Rengeteget olvastam, gyűjtöttem a múzeumi füzeteket, kiadványokat, szakfolyóiratokat, és munka után azokat bújtam" - folytatja. "Az így szerzett tudás birtokában aztán tudatosan igyekeztem felkutatni a kőemlékeket. Számon tartottam, hogy hol bontanak régi épületet, vagy ásnak alapot egy új háznak, és odamentem, körülnéztem. Volt, hogy a félredobott építési törmelékben bukkantam rá egy-egy szép faragványra, bélyeges téglára, de előfordult, hogy a földből éppen csak kilátszó, de számomra értéket sejtető kődarabot szinte úgy kellett kibányásznom. Néha két-három órát is elkínlódtam a kiemelésével. A többnyire terjedelmes, súlyos "köveket" egy kiskocsival hazafuvaroztam, ha kellett, megtisztítottam, rendbe tettem vagy restauráltattam, és helyet kerestem neki."
"Harminc-harmincöt évvel ezelőtt még könnyebben tudtam kutatni, mert lassabban haladtak az építkezések. Nem dózerrel rombolták le, hanem szinte téglánként bontották le a falakat, és az alapozással sem végeztek gyorsan. Akkor még szeme volt a téglának, értéket jelentett minden kő- és tégladarab. Ma már más a helyzet. Néhány óra alatt a földdel tesznek egyenlővé egy-egy épületet, idegenként be sem mehetek az építési területre. De azért még nem adom fel, nyitott szemmel járok. Ha valahova megyek, soha nem térek vissza ugyanazon az úton, amelyen elindultam, mindig figyelem az árkokat, a járdaszéleket, a földet. És nem is hiába, az egyik legszebb, sakktáblás, indás, leveles díszítésű faragványomat például egy járdaszegély mellett találtam."
A gyűjtéshez egyébként nem csak jó szem, tudás, hanem némi szerencse is kell. Körösi Jenőnek mindkettő megvan. Egy gyönyörű, 12. századi faragványra például az apósa házában bukkant rá, egy másik, 13. századi kő pedig a közelmúltban, tereprendezés közben, saját házának az udvaráról került elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap