A vatikáni lap szerint hamis a Jézus feleségét említő papirusz
2012. szeptember 28. 11:15 MTI
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.
Korábban
"Mindenképpen hamisítvány" - írta Gian Maria Vian történész, a L’Osservatore Romano főszerkesztője a Rómában szeptember 18-án, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján bemutatott papiruszdarabról. Szakmai kommentárt Elsodort papirusz címmel Alberto Camplani, a római La Sapienza egyetemen a kereszténység történetét tanító professzor, a nemzetközi konferencia szervezője írt a L’Osservatore címoldalán.
Camplani szerint a tudományos kongresszus számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy a kopt szövegben Jézus feleségnek nevezte a Mária nevű nőalakot, bár Camplani szerint a kifejezést asszonynak és nőnek is lehet értelmezni. Camplani szerint a furcsa csak az volt, hogy a felfedezés azonnali sajtónyilvánosságot kapott, "a tudomány helyett a botránykeltést részesítve előnyben". Az olasz professzor hangsúlyozta, hogy a papirusz nem régészeti ásatásról származó lelet, hanem a műkincspiacról érkezett, ezért "elővigyázatossággal kell megvizsgálni hitelességét".
A 4. századi papiruszt Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elsőként az amerikai sajtónak mutatta be. A forrást a Rómában rendezett nemzetközi konferencián is ismertette, ahol több kollégája is megkérdőjelezte a papirusz hitelességét. King a Harvard Theological Review című folyóiratában készült publikálni kutatása eredményeit, de az egyetem bejelentette, hogy egyelőre nem közli a tanulmányt, mert újabb bizonyítékokra van szükség a papirusz eredetiségét illetően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05