2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vizsgálják a 90 éve zátonyra futott legendás brit hajót

2012. augusztus 13. 08:56

Búvárok és régészek vizsgálják azt a brit felségjelzésű hajót, amely 90 évvel ezelőtt Labrador déli részén futott zátonyra. A helyszínen fellelhető lőszerek még mindig komoly veszélyt jelentenek a szakemberek testi épségére.

90 éve futott zátonyra és süllyedt el a HMS Raleigh, amelynek roncsát búvárok és régészek vizsgálják Labrador déli részén, az Új-Fundlandot a félszigettől elválasztó Belle Isle-szorosnál.

A HMS Raleigh zátonyra futását a brit haditengerészet egyik legnagyobb baklövésének tartják. A HMS Raleigh az észak-atlanti hajóraj büszkesége volt, 180 méter hosszával tekintélyt parancsoló hajónak számított, fedélzetén hétszázan teljesítettek szolgálatot.

„A Raleigh egy csodálatos történelmi roncs, amely egy elfeledett helyen van, alig tudja valaki, hogy létezik” – szögezte le Chris Harvey-Clark, az önkéntesekből álló kutatócsapat vezetője. „Igazán bánthatta a briteket az elvesztése” – tette hozzá a szakember. A hajó összesen három esztendőn át uralta a vizeket, majd 1922. augusztus 8-án elsüllyedt; a matrózokat ugyan sikerült kimenteni, de a hajó odaveszett.

A baleset után helyi halászok minden menthetőt mentettek: rumot, zongorát, bútorokat és más értéktárgyakat – van köztük olyan is, amit a mai napig használnak. Hét évvel ezelőtt a Nemzeti Védelmi Osztály egyszer már megtisztította a területet, de az egyik búvár szerint a fennmaradt lőszerek még mindig komoly veszélyt jelentenek a szakemberek testi épségére.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár