Megmentik a legjobb állapotban fennmaradt világháborús brit légibázist
2012. július 19. 12:38
Aktivisták azért küzdenek, hogy megvásárolják Nagy-Britannia legjobb állapotban fennmaradt második világháborús légibázisát, a RAF Bicestert a védelmi tárcától, amivel lehetőségük nyílna arra, hogy ott repüléstörténeti múzeumot alakítsanak ki.
Korábban
Megszabadulna az egyik tulajdonában levő, 348 hektáros bicesteri ingatlanjától a brit védelmi minisztérium. Önmagában a hír lépné át a média ingerküszöbét a szigetországban, azonban többről van szó egyszerű adásvételnél. A hatalmas terület, és az ott található 12, különleges jelentőséggel bíró (a brit örökségvédelem szerint Grade II-es) épület egykoron fontos része volt a brit Királyi Légierőnek, a RAF Bicester pedig a legendás – szinte már-már elfeledett – Bombázó Parancsnokság időkapszulájaként is felfogható.
A Bomber Command Heritage (BCH) önkéntesei most megvásárolnák a területet, ahol a tervek szerint egy repüléstörténeti múzeumot alakítanak ki. A szervezet nem sokat ült babérjain, máris maga mögött tudhatja a helyi önkormányzat támogatását, a héten pedig kezdetét veszi az a kampány, amelynek célja, hogy minél több pénz összegyűljön az akvizícióra.
A bázist a háború után raktárként hasznosították, így az épületek némileg megváltoztak, de az English Heritage szerint a terület a maga nemében egyedülálló, mivel ez Nagy-Britannia legjobb állapotban fennmaradt világháborús légibázisa. Még ma is áll az irányítótorony, szinte érintetlenek a hangárok, a csarnok és a lőszerraktár is. A szervezet azóta megkongatta a vészharangot, miután úgy találták, hogy a bázis 18 épületének állaga sokat romlott.
Az örökségvédők úgy látják, hogy a bázist körülbelül kétmillió fontért tudnák megvenni, de további 35 millió fontot emészthet fel a felújítása, s hogy a területet igazi turistalátványossággá varázsolják.
A RAF Bicestert először a Royal Flying Corps kezdte használni 1917-ben, majd a 12. repülőszázad vette birtokba a második világháborúban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap