A pozsonyi csatának állítanának emléket Rajkán
2012. május 23. 15:24 MTI
A 907-ben lezajlott pozsonyi csatának akar emléket állítani egy magánalapítvány az ütközet egykori színhelyéhez legközelebb lévő magyar településen, Rajkán. A csata kimenetele, Árpád fejedelem hadainak győzelme nagyban befolyásolta a magyarság sorsát, megmaradását a Kárpát-medencében - mutatott rá az 1105 évvel ezelőtti esemény történelmi jelentőségére Nagy István országgyűlési képviselő, Mosonmagyaróvár polgármestere, az alapítvány kuratóriumának elnöke az elképzelést nyilvánosságra hozó keddi sajtótájékoztatón a Lajta-parti városban.
Korábban
Mint felidézte, a 40 ezres magyar csapatnak a több mint 100 ezer emberből álló egyesített német haderővel kellett szembeszállnia. Az ellenfél a magyarság kiűzését tűzte ki célul. A csatában a két és félszeres túlerő ellenére a magyarok megsemmisítették az ellenséges sereget. A csata színhelye ma Ausztriához tartozik. Ezért az alapítvány az ütközet helyéhez legközelebbi magyarországi településen szeretne emléket állítani a történelmi eseménynek.
Céljuk, hogy a köztudatba bekerüljön az egykori esemény, amely különleges hadvezéri teljesítmény volt. Nem véletlen, hogy a West Pointon, az amerikai katonai akadémián oktatják - jegyezte meg Nagy István. A pozsonyi csata emlékére elnevezésű alapítvány az emlékhely tervezésére az elképzelések szerint pályázatot ír ki. Hogy ezt megtehesse, támogatókra van szüksége - mondta az alapítványtevő Varga László.
Az alapítvány elindítója bízik a széles társadalmi összefogásban. Szerinte az esemény - amely az ütközetben résztvevő seregek létszáma miatt a kora középkor egyik legjelentősebb csatája, s egyben a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata volt - nemzeti emlékhelyet érdemelne.
Rajkán jelenleg az evangélikus templom mellett álló kopjafa emlékeztet a csatára. Árpád hadai a Mosoni-síknak a mai Rajkához tartozó területén táboroztak annak idején, ez indokolja, hogy Rajka lenne a helyszíne a tervezett köztéri alkotásnak - mondta Kiss Vince rajkai polgármester, az alapítvány kuratóriumának tagja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.