Honfoglalási emlékünnepség Tiszacsomán
2011. október 12. 12:51 MTI
Vasárnap rendezik meg a hagyományos honfoglalási emlékünnepséget a kárpátaljai Tiszacsomán.
Korábban
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és tiszacsomai alapszervezete által szervezett rendezvény budapesti idő szerint 12.30 órakor kezdődik a Beregszászhoz közeli település Honfoglalási Emlékparkjában.
A Vereckei-hágón tizenegy évszázaddal ezelőtt átkelt honfoglalók egyik csoportja - a Tisza menti rónaságra érve - a mai Tiszacsoma község mellett telepedett le, hogy a jelenleg Kárpátaljának nevezett területen ugyanebben a korszakban megalapított többi falu lakosságához hasonlóan gyepűvédő közösségként védje Magyarország északkeleti határát. Az egykor volt település később eltűnt a történelem viharaiban, ám régészeknek 1986 és 2003 között sikerült feltárniuk az ősi közösség temetőjét, majd rábukkantak a korabeli település nyomaira is.
A KMKSZ 1996-ban emlékparkot hozott létre a honfoglalás kori temető területén, ahol a szövetség szervezésében minden évben megemlékeznek a honfoglalásról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.