Cromwell, a metroszexuális
2012. május 8. 12:44
Istenfélő, aszkéta, aki nem foglalkozik külsejével. Újrarajzolnák az Oliver Cromwellről alkotott hagyományos képet azok a brit tudósok, akik a Lord Protector „metroszexuális” énjét tárták fel. Exeteri kutatók szerint Cromwell rajongott az illatos kozmetikumokért.
Korábban
Az angol hadvezér-államférfi gyűjteményéhez tartozó edényeken végzett kémiai vizsgálatok rámutattak, hogy a Skóciát és Írországot leigázó, Angliával együtt azokat közös államszövetségbe szervező, Lord Protectorként 1653 és 1658 között uralkodó forradalmár igenis adott külsejére, miután a vizsgálatba bevont tárgyakban luxustermékeknek számító kozmetikumok maradványait sikerült azonosítani.
Az Exeteri Egyetemen végzett kutatás során kiderült, hogy az egyikben azonosított lágy szappan olivaolajból készült. A kutatócsapat szerint mivel a kozmetikumoknak semmilyen orvosi céljuk nem volt, azokat kizárólag szépítkezésre használták, s kellemes illatot árasztottak. Nem úgy a korszakból ismert szappanok többsége, azok ugyanis állati zsírból vagy halolajból készültek.
„Ez nem egy olyan szappan, mint amit ma is ismerünk. Kozmetikai szer volt, luxuscikk. A legjobb minőséget képviselte, olyan, mint ha ma elmegyünk a Harrods-be és megvesszük a legdrágább sminket. Azt jelzi, hogy a kinézet fontos volt, még az olyan embereknek is, mint amilyen Cromwell, aki amúgy istenhívő ember hírében állott, s puritán életet élt” – magyarázta a téma egyik avatott szakértője, Sally Pointer.
A kozmetikumokat tartalmazó tárgyak egy faszekrényből kerültek elő a Cromwell emlékére alapított huntingdoni múzeumból. Az 55 üvegedény közül sok üres volt, (összesen négyet vizsgáltak meg) ami azt sugallja, hogy Cromwell elhasználta a szépítőszereket. A tárgyakat a Lord Protector leszármazottjai adományozták a múzeumnak, a családi hagyomány szerint ezeket a toszkán hercegtől kaphatta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.