Azonosították a gyógyítás istenének szentélyét
2012. március 29. 11:35
Egy kígyó formájú áldozati ajándék segítségével sikerült azonosítani az egyik készülő görögországi autópálya mellett talált szentélyt, amely a gyógyítás istene, Aszklépiosz tiszteletére épült 2500 évvel ezelőtt.
Korábban
Görög régészek az ország középső részén, autópálya-építés során találták meg a gyógyítás görög istene, Aszklépiosz szentélyét. „Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy megtaláltuk ezt az eddig ismeretlen szentélyt” – nyilatkozta Maria-Fotini Papaconstantinou régész.
Az archeológus szerint versenyt kelt futniuk az idővel; még a bulldózerek érkezése előtt kellene feltárniuk az építményt. A felfedezésre ugyanis nem sokkal a leletmentő ásatásra kitűzött határidő lejárta előtt került sor, ezért hamarosan át kell adniuk a terepet az útépítőknek. „A két évre tervezett munkával hat hónap alatt végeztünk” – fogalmazott Papaconstantinou.
A szentély Athéntól 200 kilométerre északra, az ókori kikötőváros, Dafnounta külvárosában található, Lamia mellett. Az építmény az i.e. 5. századra keltezhető, s az egyik legkorábbi olyan szentélynek tartják, amely az Aszklépiosz-kultusszal hozható összefüggésbe. Mivel nem túl nagy – területe csupán 30-szor 15 méter –, könnyen elképzelhető, hogy egy vidéki város mellett épült fel. A szentélyt felkereste az ókori görög utazó, Sztrabón is.
Az első régészeti maradványokat a Pátra-Athén-Thesszaloniki autópálya építése során találták meg. Csak azt követően sikerült azonosítani, hogy az ékszerek és cserépdarabok után egy olyan, kígyó alakú áldozati ajándék is előkerült, amely egyértelmű utalás Aszklépioszra, akinek legfőbb attribútuma a pálcán körültekeredő kígyó volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap