Ferdinand Lassalle megalapítja az Általános Német Munkásegyletet
2004. május 21. 03:10
Lipcsében 11 város 12 küldötte megalapítja az Általános Német Munkásegyletet (ADAV); első elnöke Ferdinand Lassalle lesz. Az egylet célja „a német munkásrend szocialista érdekeinek képviselete”. Nagy-Britanniában már a XIX. század eleje óta, a fokozódó iparosítás és a munkásosztály elnyomorodása következtében számos politikai szervezet jön létre, amely már az 1848-as forradalmi események előtt is az első szakszervezeti összefogáshoz és a munkásosztály nagy részének egységes fellépéséhez vezetett. 1847-ben, Londonban megalapították a Kommunisták Szövetségét – Karl Marx és Friedrich Engels számukra fogalmazza meg a „Kommunista Kiáltvány”-t, a munkásság első alapvető politikai programját. Németországban ennek ellenére csak az 1860-as években erősödik meg a munkásság politikai mozgalma, amely szorosan kötődik Ferdinánd Lassalle személyéhez. A boroszlói zsidó kereskedő fia 1859-ben „Az olasz háború és Poroszország feladata” című röpirattal lépett a politika porondjára. Agitációba csak 1862-től kezdett, amikor feloszlatták a porosz képviselőházat. „Az alkotmány ügyéről” című előadásában hangsúlyozta, a munkásságnak az általános választójog útján kell kiharcolnia politikai jogait. Tőle származik tehát az újonnan alapított Általános Német Munkásegylet elsőrendű célkitűzése: az általános, egyenlő és közvetlen választójog kivívása. Marx és Engels mellett a korai munkásmozgalom legfontosabb alakja a nagy gyakorlati érzékkel bíró Lassalle volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap